Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 3. szám - VERS - PRÓZA - T. Ágoston László: A suszterinas (egyfelvonásos)
szári vértesfőhadnagyiként... Ha mindenáron zsoldos akarsz lenni, menj külföldre, ahol senki se ismer! MAJTHÉNYI (idegesen ugrat egyet a székkel): Én, zsoldos? No, de.. . (nagyot nyel) Igazad van, én is megsértettelek. Ha nem érdekelné őket, mi történik velünk, bennünket is kivégeztek volna, mind egy szálig, mint a tábornokokat. LENKEY: Hmm... Emlékszel rá, mi történt, amikor Daublovszky bárót egyedül hagyták itt őrségi hadbírónak? MAJTHÉNYI: A körlevélre gondolsz, amiben mindenkit felszólított, hogy írja le mindazt, amit a vizsgálat során kifelejtett a védekezéséből? LENKEY: Igen, arra. Ügy körmöltetek mind, akár egy másoló szerzetes. És mi lett belőle? MAJTHÉNYI (fölugrik, odébb taszítja a széket): Ne is emlékeztess rá, mert rögtön megöl a szégyen! Már csak azért is föl kell öltenem a császári uniformist, hogy párbajban ölhessem meg az átkozottat. LENKEY (dolgozik tovább): Nos? Szóval estélyről estélyre járt, és az egész város előkelőségének felolvasgatta a díszmagyarok firkálmányait arról, hogyan maradtak hűségesek a császárhoz, Kossuth zászlaja alatt. Mindaddig folyt ez az ingyencirkusz, amíg két aradi asszony csellel meg nem szerezte tőle a leveleiteket, és egy óvatlan pillanatban be nem dobta a kandallóba. Nem a büszke hadfiak, a védtelen honleányok mentették meg a becsületeteket. Látod, én már akkor sem hittem a hadbíró úrnak . .. Miért hinnék most a császárnak? MAJTHÉNYI: Te nem hittél, de a többiek igen. Te viszont pénzen vetted meg a profósztól a vasbilincsedet. LENKEY: így van. öt pengő forintot kért érte a gyalázatos főporkoláb, de megérte. Ez az ereklye mindig emlékeztetni fog azokra a kínokra, melyeket a becsületemért kellett elszenvednem. MAJTHÉNYI (önérzetesen): Katona vagyok, és ezzel együtt jár a győzelem és a vereség kockázata egyaránt. LENKEY (leteszi a kalapácsot): Magyar vagyok, és ha kell, szenvedni is tudok hazám szabadságáért. Ez a rabbilincs emlékeztetni fog, ha netán valaha is megfeledkeznék róla. MAJTHÉNYI: Hajdan, a grázi katonaiskolában azt tanították, hogy a katonának egyetlen politikai meggyőződése lehet, a vak engedelmesség. LENKEY: Rossz iskolába jártál, pajtás. Én apámtól azt tanultam, hogy az igaz magyar embernek csak egyfajta becsülete van, és az azonos a hazáéval. Nem ártott volna, ha a hosszú menetelés alatt a honvédeidtől is tanultál volna egyet-mást. MAJTHÉNYI (önigazolást keresve áll meg Lenkey előtt): Hát még most se érted, Károly bátyám, hogy nincs külön magyar haza és magyar haladás? A birodalom egy és oszthatatlan. Ferenc József magyar király és mi az ő népe vagyunk. Nem lehet letagadni a tényeket. LENKEY (lekicsinylőén): Kalapos király, mint József. Kölyökkirály, aki még csak köszönni se tud magyarul. Ettől vársz te magyar haladást? MEIXNER (hosszan kopog, majd belép): Hát, megjöttem, ezredes uraim. Itt a topánka mérete. Segít nekem megcsinálni, Herr Lenkey? LENKEY (szolgálatkészen) : Természetesen, Herr Meixner ... MAJTHÉNYI (idegesen pillant hol Lenkeyre, hol Meixnerre). MEIXNER (a székre mutat): Foglaljon helyet, Herr Majthényi! Az őrök tudják, hogy nálunk vendégeskedik. 8
