Hevesi Szemle 15. (1987)

1987 / 2. szám - VÉSŐ - PALETTA - Mika István: Galériánk hírei

• Véső-paletta Galériánk hírei A hideg téli hónapokban is barátságosak és színvonalasak voltak galé­riánk tárlatai. Januárban és februárban Fábri Zoltán filmrendező, festőművész mutatkozott be, márciusban pedig idős Kátai Mihály emlékkiállításának adott otthont a megyei pártbizottság oktatási igazgatósága Egerben. Tavaszi nyi­tányként a Megyei Művelődési Központ és a Hevesi Szemle miniszínpadán Lu­kács Sándor színművész zenés jutalomműsorának tapsolhatott a közös fenn­tartásban részt vevő mecénások közönsége. A MŰVELŐDÉS OTTHONA LETT Rendezvényeinket a tavalyi évben — a vándoroltatásokkal együtt — közel négyezren keresték föl. Közülük sokan csak egyszeri vendégei egy-egy tárlatnak, de egyre nagyobb azoknak a száma, akik kialakult érdeklődési körüknek megfelelően, rendszeresen töltik el szabadidejüket galériánk ter­meiben. A tárlatok népszerűek, a munkásművelődés otthonai lettek. Idei ki­állításainkat óriási közönségsiker kísérte: szűk volt a bemutatóterem a más­fél száz látogatót vonzó rendezvényeken! Vajon jól érzékelik-e a közművelődés irányítói, hogy a vállalatoknál és intézményeknél alapvetően módosulnak a kultúra iránti igények? A munka fejlesztésére — modellünk is igazolja — kedvező hatású a munkásművelődés színvonalas segítése. Most, amikor a munkahelyek kialakítják éves felada­taikat, a közművelődési törekvéseket is ezzel összhangban szükséges meg­fogalmazni. Ezt ismerték föl azok a tagvállalatok és intézmények, amelyek nagy kedvvel működnek közre a galéria fenntartásában. A társadalmi vezetőség immár tizennégy kollektíva érdeklődésére számíthat. Az újabbak, az Egri Me­zőgazdasági Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola, a gép- és műszer­ipari oktatási intézmény, valamint a 212-es szakmunkásképző. Döntő kérdés­nek tekintjük a galéria fenntartását. A vállalatok szakszervezetei anyagi tá­mogatásukat ennek szolgálatába igyekeznek állítani. A FILMRENDEZŐ FESTMÉNYEI Fábri Zoltán filmrendező, festőművész, háromszoros Kossuth-díjas kiváló művész képei január 12-től február 25-ig voltak láthatók rendezvényünkön. A zord időjárás először ugyan megakadályozta, hogy a közönség találkozzon a mesterrel, utóbb azonban — a kiállítás zárónapján — feledhetetlen élmény­ben volt része alkotónak és látogatónak egyaránt. Előbb a közkedvelt Dúdoló együttes adott műsort, majd Illés György operatőr, a Kossuth- és nemzetközi béke-díjas kiváló művész mutatta be Fábri Zoltánt. Illés régi munkatársa és barátja a mesternek, együtt össze­sen tizennégy filmet készítettek. A festőművész Fábri — így vall róla Illés — más eszközökkel dolgozik, mint a filmes, de képeinek színvilága és vonal- vezetése olyan hatással van rá, mint azok a munkák, amelyekkel bejegyezte magát a filmtörténetbe ... És mi olvasható a vendégkönyvben? „Figyelemre méltó erénye, hogy szemléletének filozofikuma beleszövődik ecsetvonásaiba ...” „... Ügy gondol­kodtat meg, hogy abban nincs semmi mesterkéltség, csináltság”. „Képei az 79

Next

/
Thumbnails
Contents