Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Szakonyi Károly: Kardok, kalodák (történelmi játék)
Bezerédj (kis töprengés után leszáll á lóról, a kantárszárat László kezébe nyomja): Menjen vissza a katonákhoz, hadnagy úr. Beszédünk van a kapitány úrral! (László vonakodva kiüget a vezetéklóval.) Bezerédj: Alku?! Mert alku nincs. A markunkban vannak kapitány. Mire a Burgban hírét veszik, mi már odaát leszünk József császárral a kuruc földön! Gillinger (nyugodtan): A császár megkért, hogy fejezzem ki nagyrabecsülését ... Bezerédj: Hogyan?! Gillinger: őfelsége csodálja ezredes uram vitézségét, bátorságát. Mélyen fájlalja, hogy nem az ő szolgálatában áll. Bezerédj (közbevág): Soha! Gillinger: Igen, őfelsége tiszteletben tartja ezredes uram Rákóczihoz való hűségét is. Bár nem érti, hogy egy ilyen művelt katona, mint ön, hogyhogy nem méri fel a helyzet realitását? A magyarok szabadságharca megható, de reménytelen . . . Bezerédj: Megálljunk! Ennyit nem mondhatott el önnek az imént két perc alatt a császár! Gillinger: Valóban, én most korábban elhangzott szavait is idézem. Őfelsége csodál néhány kuruc főtisztet, köztük, örömmel mondom, önt is, ezredes úr! Sajnálja, hogy a birodalomért, vagyis jobb ügyekért hasznosítható erejét és buzgalmát egy illúzióért feláldozza ... Bezerédj: Elég! Kapitány úr! Ön és katonái, valamint a császár a foglyom! Gillinger: Ne legyen nevetséges, ezredes! BezoiY'cl' Ezredes ur! Gillinger (foghegyről): Ezredes! Ne kövessen el végzetes ballépést! Ne zúdítson szerencsétlenséget hazájára! Foglyul ejteni a császárt?! Azt hiszi, ezzel elérne valamit is a háborújuk érdekében?! Ugyan már! Elfoghatja-e az istent anélkül, hogy ne sodorja katasztrófába a világot?! Örökké átkozhatná magát azért, hogy gyerekes csínytevésével a legkegyetlenebb megtorlást szabadította országára. Mit gondol, a németek tűrnék? Azt hiszi, Rákóczi örülne egy ilyen katonai baklövésnek?... Bezerédj (őszintén, kétségbeesve): És így hogyan nézzek a szemébe?! Hogyan álljak az enyéim elé? Szabadon engedtem a legnagyobb ellenséget... Gillinger: Nem tehet mást, ezredes! Nem szabadíthatja el poklok poklát egy kis, kétes dicsőség kedvéért! Agyő, ezredes! (Indul.) Bezerédj: Állj! Gillinger (éppen csak visszafordul): Igaz is: a császár méltányolni fogja az ön vitéz nagylelkűségét. .. (Int a testőröknek, azok felemelik a gyaloghintót.) Indulás! (Bezerédjhez fordul.) Vonuljanak a Lajta felé, mielőtt a mieink bekerítik önöket! Még találkozunk, ezredes úr! (Elvonulnak. Bezerédj gondterhelten, dühösen a kardjára csap. László ront be.) László: Mi a parancs?! (Csend.) Ezredes úr! Várjuk a parancsát! (Csend. László közelebb megy, körülnéz.) A mindenét! Hagytad elmenni őket?! Imre?!... Bezerédj: Lóra! László: Hagytad elmenekülni a császárt?! Imre! A császárt?! Bezerédj: Lóra! Vigyük a lichtensteini szoknyákat! Fene a dámák gusztusát, Lackó! Miattuk keveredek ekkora kétségbe! 20
