Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 1. szám - VÉLEMÉNYEK KERESZTTÜZÉBEN - Sárhegyi István: A házmesterré szelídült sárkány

fel azt is, hogy azoknak a meséknek a zömében a kegyetlenség, a halál, a gyilkos indulatok uralkodnak. Néhányan meg egyenesen arra a következtetésre jutottak, hogy a királylányok, grófok és hercegek pozitív hősökként való beállítása a feudális világkép egyfajta védel- mezését takarja.

Dőreség lenne persze azzal előhozakodni, hogy az akkori szemléletmód manapság is ugyanúgy hat, azaz ugyanazokat a kifogásokat hozzák fel a vitákban. A változó idők természetesen itt sem múltak el nyomtalanul, -finomították az érvrendszert. Hagyjuk most figyelmen kívül az írott meséket. Egyrészt azért, mert a régi, klasszikus mesék a könyvtárakban, esetleg a könyvesboltokban még hozzáférhetőek, a ma születők pedig olyanok, amilyenek. (Nehéz lenne persze arra kényszeríteni íróinkat, hogy olyan alkotásokat vessenek papírra, amelyet nagy elődeik.) Másrészt azért, mert a gyerekek — sajnos — kevesebbet olvasnak mint régen, viszont többet járnak bábszínházba, gyermekelőadásokra, s több időt töltenek a televízió előtt. Éppen ezért megnőtt a báb-, rajz- és mesefilm-szakmában dolgozók felelőssége. Elsősorban rajtuk múlik, hogy milyen alapanyaghoz nyúlnak, milyen jellegű anyagot közvetítenek kis közönségüknek. Rajtuk múlik, hogy felkarolják-e a régi értékeket vagy véglegesen elveszejtik azokat a süllyesztőben.

Érdemes hát odafigyelnünk ezeknek az embereknek a megnyilatkozásaira. Egy részük úgy fogalmaz, hogy furcsa lenne, ha éppen a mese nem haladna a korral, ha annak kellene megálljt parancsolnunk. Tudomásul kell vennünk — fejtegetik —, hogy a mai gyerekek már közel sem olyan tárgyi és szellemi környezetben nőnek fel, mint hajdanán. Szinte valamennyien közvetlen kapcsolatba kerülnek technicizálódó világunk számtalan modern eszközével és ezek hatásaival. Ezt a változást-fejlődést szükségszerűen követnie kell a nebulókhoz szóló történetek átalakulásának is. Mások pedig a látvány és a gyorsaság felől közelítenek a kérdéshez. Ügy ítélik meg, hogy a Csillagok háborújánál már nem lehet látványosabb produkciót létrehozni, de a cél az, hogy legalább annak szintjét igyekezzünk elérni, mert ezt igénylik az apróságok, azaz a mérce magasra került. S lehet-e — kérdezik — pergőbb eseménysorú sztorit feltálalni, mint a Kengyelfutó gyalogkakukké? Aligha — felelik rá rögtön. De itt is ezt kell mérvadónak tekintenünk, mert aligha köthetjük le nézőink figyelmét

tartósan, ha nem adunk szinte pillanatonként új meg új hangi és képi információkat. S ha ezt a két fontos követelményt előtérbe állítjuk — vonják meg a végeredményt —, akkor könnyedén belátható, hogy modern mesékkel kell „operálnunk”, mert a régiek nem alkalmasak ilyesmire.

Nem tagadhatjuk, hogy mindkét állítás igen tetszetős. Sőt, azt sem, hogy ne tartalmazna bármelyik igazságokat, hiszen kétségbevonhatatlan tény, hogy fiaink és lányaink manapság máshogyan, másként szerzik tapasztalataikat, mint valmikor mi. S ezt a „másságot” butaság lenne nem észrevenni. Ami a technika fokozott bevonását illeti: részben itt is egyetérthetünk. Az ilyen hiper- szuper berendezésekkel így is, úgy is érintkezésbe kerülnek gyermekeink, talán még többször is, mint kellene. S meggyőződésem, hogy a régi, klasszikus mesék világa lehetne az a védett, biztonságos zug, ahová a kicsik gondolatai „menekülhetnének” az elektronikus herkentyűk — sokszor bizony már terhes és káros — hatásai elől. A modernséggel kapcsolatos igényt sem szabad elutasítanunk, csak jobban át kellene gondolnunk. Biztos-e, hogy attól lesz valami modern, hogy új? Közel sem. S itt rejtőzik valahol a megoldás is. Meg kellene végre próbálkozni azzal, hogy a tündér- és népmesék sokaságát modern gondolatok, problémák átvitelére-érzé- keltetésére használjuk fel, modern feldolgozások és értelmezések segítségével. Még mindig célravezetőbb, hasznosabb, értékesebb lenne ezzel megpróbálkozni, mintsem lélektanilag és esztétikailag zagyva történeteket kiizzadni és képernyőre vagy színpadra vinni. De ne feledkezzünk meg a látványról és moz- galmasságról-gyorsaságról sem. Képtelen vagyok elfogadni, sőt elhinni azt, hogy a hagyományos meséket a modern technika eszközeinek bevonásával ne lehetne látványosan, szemet és szívet gyönyörködtetően megjeleníteni. Az ese- mények-történések pergővé tétele pedig adott esetben már csak a dramaturgon és rendezőn múlik. S hogy vannak olyanok, akik már felismerték mindezeket, arra csak két példát hadd említsek. Az idei évadban mutatta be az egri Gárdonyi Géza Színház Harlekin bábtagozata a Csipkerózsika című, jól ismert mesét. Az eredmény: nagyszerű produkció, fergeteges siker. A klasszikus történet új felfogásban, a hang- és fényeffektusok alkalmazásával fokozott nagyszerű látványban kelt életre. A remek ritmusú előadás után — melyhez Tolcs89