Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Simonyi Imre: Ők, én - Kapás Dezső: Vereség, 1954

ügyeletre, úgy látszik, nem figyeltem oda hülye fejemmel, mikor erről a kurva kirándulásról volt az eligazítás. Piriké elvtársnő szaporán szívta a cigarettát, mutatóujjával gyakran ráütött a cigaretta végére, akár volt rajta hamu, akár nem — az isten se tudta, hogy ez egy akció, hogy a kollektíva még jobban összeforrjon, még jó, hogy anyámat nem hoztam el, pedig azt is el akartam hozni, a férjemnek meg se merem mondani, milyen egy állat vagyok, mert úgyis szétrúgja a valagam, ha megtudja — szippantott, fújt, ráütött a cigaretta végére —, a jómúltkoriban is majd szétverte az agyamat, persze akkor is sajnos neki volt marhára igaza, mitagadás, remélem végig- zsugázza az egész napot, nem esik le neki a tantusz, hogy egy kurva gyerek sincs itt, csak a mienk, még szerencse, hogy neked elvtársnő itt van ez a kettő, játszatok ezzel a szerencsétlennel, foglalkozzatok vele, fiúk, mert ez olyan hülye, hogy magától meg nem mozdulna, én nem tudom, kire ütött, mert az apja is, meg én is meg nem állunk huszonnégy órán át, mintha segbe lőttek volna sóspuskával — szívott, fújt, verte le a nemlétező hamut, nagy kapafogai közül körmével kipiszkálta a finánclábat, majd lenyalta a körme hegyéről és kiköpte — be vagyok szarva, hogy Tunyogi elvtárs megharagszik a hülyeségemért, s akkor repülök, nemcsak a bizottságból, még a pártból is kirúgnak — félrevonta anyát —, jaj, ne haragudj, elvtársnő, tisztára meg vagyok zavarodva (az égő cigarettás kezével karolt bele anyába), mert tudod, volt az a rohadt fegyelmim, alig egy hónapja, mert azt találtam mondani dühömben annak a tetű kurva Pongrácznénak, hogy (suttogott), hogy le van izéive a párt (újra hangosabban), persze más szavakkal, de akkor már tisztára el volt borulva az agyam, át tudtam volna harapni ennek a nagyseggű mosdatlan kurvának azt a tokás torkát, már hatodszor küldött egymás után agitálni, a lábamon nem álltam, a sírás kerülgetett, pedig én aztán nem vagyok az a sírós fajta, ismerhetsz, elvtársnő, de neki volt pofája abban a mézes-mázos stílusában azt mondani, hogy nem ő kéri tőlem, hanem ezt a párt kéri tőlem, erre fakadtam ki tehetetlen dühömben, hogy (suttogott) le van ejtve a párt (hangosabban), persze magyarul mondtam, és persze ordítottam, naná, amilyen óvatos én vagyok, de hát kicsúszott a számon, már nem szívhattam vissza, mások is hallották, naná, zengett a folyosó, pedig az az igazság, hogy én őrá akartam mondani, neki akartam mondani, hogy ő van leszarva, nem a párt, de ez a kurva Pongráczné, az úgy csavarta a szavakat, hogy ugye ezt nem ő kéri, ezt ugye a párt kéri, az a bajom, hogy hirtelen vagyok, hiába, nem tudom megállni, ami a szívemen, az a számon, pedig ha csak egy kis eszem van és tízig számolok, biztos, hogy nem mondtam volna — mindjárt elájulok, most majdnem kimondtam megint (rémülten néz körül), hát én felakasztom magam, nem vagyok normális, az biztos (lihegve, gyorsan), szóval srácok, foglalkozzatok ezzel a kölyökkel, itt van egy-egy tízes, tegyétek csak el, tudom, hogy nem azért, én se azért, na egy-kettő eltenni, te meg vigyázz magadra, ja és vízbe ne vigyétek, mert úszni azt nem tud a szerencsétlen, nem tud ez semmit, nesze itt a zsebkendőm, törüld meg azt a taknyos orrod és ne fúrkáld-piszkáld, micsoda dolog, már így is úgy néz ki, mint egy tülök — otthagyta kockás zsebkendőjét a fia kezében, s indult vissza a röpladaháló felé. Anya még utánaszólt: Elvtársnő! Hogy hívják a kisfiút? — „Matyi.” — Matyi? — „Rákosi elvtárs után. Ö a keresztapja.” — (Piriké elvtársnő férfinadrágot viselt, szárát felgyűrte a röplabdázáshoz; cipőjét, zokniját levetve mezítláb futkosott a füvön. Blúz nem volt rajta, se kombiné, csak egy virágmintás melltartó.)

7