Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 1. szám - A HEVESI SZEMLE VENDÉGE - Évtizedekkel a műemlékvédelemért

Az 1960-as évek elejére lezajlott — voltaképpen öt esztendőt igényelt — a nagy léptékváltás. Pillanatnyilag viszont ott tartunk, hogy vissza kell térni egykori eredményeink színteréhez, mert a hajdan helyreállított épületek újabb renoválásra szorulnak. így vagyunk például a Balaton-Felvidék váraival, de említhetném Nagykerekit, Diósgyőrt, Gyulát is. A nehézségek számos forrásból fakadnak. Azért még egyetlen szakember, városi tanácselnök, püspök sem kapott különös elismerést, hogy az újjávarázsolt relikviákat rendben tartotta, így aztán az effajta megbízatásért senki sem lelkesedik, holott égető szükség lenne ilyen áldozatkész lokálpatriótákra, vezetőkre. Felesleges tagadni, hogy a kollégák se rajonganak az ilyen kötelességekért, pedig 9750 műemlék jövőjéért illik aggódnia valamennyiünknek. Ráadásul még ezzel nem zárult a kör, hiszen a hozzáértők köre is egyre szűkül. A napjainkban képzett mérnökök, szakmunkások majdhogy teljesen tájékozatlanok, ha régi otthonok, kastélyok, várak helyreállítását bízzák rájuk. Egyáltalán nem túlzás az sem, hogy az iísi- kolából kikerülő ifjaknak úgyszólván fogalmuk sincs a téglakötés rejtelmeiről, vagy a nem quadratikus tetőzet kialakításának fortélyairól. Hia valaki azt kérdezné tőlem, hogy mekkora summa kellene becses kincseink óvására, így válaszolnék: „A pillanatnyinál több, de aligha tudnánk elkölteni, mert hiányzanak a pallérozott elmék”. Lehet, hogy kissé nyersen fogalmaztam, de tény, hogy távlatilag orvosolni kell ezeket a kortüneteket.

5.

Közös bennünk Eger szeretete is. Az itteni törekvések minősítésével nem is marad adós.

— Itt megtalálták azt a módus vivendit, amely ma már országhatárainkon túl is követendő példa. Gondolok itt a tömbfeltárásra, illetve rehabilitációra. Ez mit sem változtat azon, hogy néhány tévedést el lehetett volna kerülni. Ko>- rábban ugyanis — kellőképp felkészült tervezők híján — az elképzelések nem éppen úgy valósultak meg a gyakorlatban, ahogy azt reméltük. Persze az sem véletlen, hogy a barokk városba vittük a műemlékvédelmi tagozatú nyáíri egyetemet, amelynek ma már nemzetközi rangja van. Mit sem változtat ezen, hogy az utóbbi években tornyosultak a borúfelhők, azaz rosszabbá váltak a személyi és a tárgyi feltételek. Tárgyaltunk a megye és város vezetőivel, s ők azt ígérték, hogy a közös cél érdekében megtalálják a hatékony medicinák s jobbá formálják az adottságokat. Megértették, hogy nem elégedhetünk meg a, másfél évtizeddel ezelőtti szinttel, hogy többszörösen túl kell szárnyalnunk azt.

6.

Tényekkel érvelő vitapartner, segítőkész egyéniség. Erre utal az, hogy* készségesen felajánlja támogatását folyóiratunk galériájának, ígérve azt, hogy egri vonatkozásokban bővelkedő, fotó és képzőművészeti anyagot biztosít számunkra, amely érzékelteti mind a hazai, mind a helyi törekvéseket, amely a fiatalok és az idősek körében egyaránt népszerűsíti a műemlékvédelmet.

Ehhez kötődik frappáns pályamérlege is, méghozzá ebben a megfogalmazásban :

„Hiányérzetem bőven akad, hiszen az utóbbi esztendőkben csekély szabadidőmből lopott órákban tervezhetek csak, de ezért busásan kárpótol annak tudata, hogy hozzájárulhatok ifjú kollégáim zavartalan érvényesüléséhez, sikeres munkálkodásuk feltételrendszerének kialakításához, azaz eleink hagyományainak továbbörökítéséhez.”

77