Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 1. szám - SZÍNHÁZ - Szikora János: Gondolatok a Karamazov testvérek dramatizációja kapcsán
Szikom János Gondolatok a Karamazov testvérek dramatizációja kapcsán Életemben másodízben vállalkoztam arra, hogy regényből színpadi művet készítsek. De most is kísértetiesen hasonlósággal ismétlődött meg az, ami egyszer már Kafka: A per című regényének adaptációja során történt. Bár vonzott a téma, mégsem éreztem magam képesnek arra, hogy az alapanyaghoz nyúljak. Kerestem tehát egy megfelelőnek látszó dramatizációt, és ezt szabályos színdarabként kezelve láttam a rendezői munkához. Ám csakhamar észrevettem, hogy a kész dramatizáció helyett egyre sűrűbben forgatom a regényt és egyre több olyan szálat fedezek fel benne, amely az általam kiválasztott clramatizációba bele se került. Képzeletemet olyan, mások által nyilván nüansz- nak vélt mellékszálak gyújtották fel, amelyeket mindinkább meghatározó erejűnek kezdtem érezni, illetve épp e kihagyott, mellőzött részletek segítségével véltem megtalálni az utat e prózai művek drámai magjához. Nyilván a színházi ember ösztönös vonzódása volt ez olyan latens drámák felé, amelyek a művészi teremtés kezdeti, kaotikus szintjén, amikor a benyomások és szándékok elemi részecskéi folyton szerveződnek és bomlanak, egyre változatosabb, de még képlékeny művészi organizmusokat hozva létre, tehát a szellemi teremtésnek ebben a valóban forrongó bugyrában mint drámai akciók víziója már lejátszódtak egyszer, s belőlük bármi lehetett volna: tragédia, talán még opera is, ám az író úgy döntötte el sorsukat, hogy ne drámai, hanem prózai formában szülessenek meg. A színházi embert viszont épp e forma által elrejtett drámai mozzanatok érdeklik. Ami körülbelül annyit tesz, mintha a geológusokról azt állítanánk, hogy őket valójában a Hold felszínén valaha lejátszódott vulkáni kitörések és egyéb tektonikus mozgások foglalkoztatják. Vajon történhet-e megbízható rekonstrukció? Nem egyéb-e az ilyesfajta érdeklődés mint szellemi kaland? S végül szükség van-e egyáltalán a prózai művek dramatizációjára? Elképzelhető-e az alkotó fantáziájában feltételezetten megtörtént drámai eseményekhez hű színpadi interpretáció? Az ilyesfajta elméleti kérdéseket persze a gyakorlattal foglalkozó ember mindig utólag teszi föl, amikor kételyeit félretéve, ösztöneitől vezérelt munkájával erre már eleve válaszolt. Így cselekedtem — mert nyilván így kellett cselekednem — én is, amikor hosszas vívódás után hozzáláttam a Karamazov testvérek dramatizációjához. Mint minden nagy mű, ez is: univerzum. Megtalálható benne az emberi élet mozgó rendszerének minden lényeges jelensége. De univerzummá mégsem e leltári teljesség által válik, hanem azzal, hogy ábrázolni képes a világban uralkodó társadalmi, erkölcsi és ösztönélet vonzó és taszító erőit, amelyek az emberi jelenségeket mint valami örök bolygókat mozgatják és kormányozzák agyunk számára alig fölfogható röppályákon. Mert épp ezek rajzá69
