Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Simonyi Imre: Ők, én - Kapás Dezső: Vereség, 1954

elől a tüzeket és az ennivalót védje. Mire a két Pobeda, a dzsip, s végül a teherautó befutott az éneklő elvtársakkal, már a két sátorponyva is a helyére került, feszültek a merevítő kötelek, két fa között a röplabdaháló; állt a pingpongasztal s egy ládányi sör, ládányi szóda hűlt a dézsa jégben.

Elkezdődött a délelőtti program: az elvtársak nagy zajjal benépesítették a folyót, a folyópartot, a konyhások és anya pedig nekikezdtek a halpuco- lásnak, Berci bácsi és Lakatos úr felállították az asztalokat, lócákat az ebédhez, aztán gyújtóst hasogattak, fát vágtak a tűzhöz. A nagyobb fiú takaros rendbe rakta a fát (külön a gyújtóst, a vékonyabb hasábfát, külön a vastagabbakat), a kisebbik fiú az asszonyok körül ténfergett, s elkérte tőlük a bontott halakból a hólyagokat, s talpával gyorsan rátiporva szorgalmasan pukkantgatta őket, majd mikor ezt elunta, vége-hossza-nincs kérdésekkel nyaggatta anyát, hogy melyik elvtársat hogy hívják. Anya türelmesen válaszolt, bár mondta, hogy két-három névnél úgyse jegyzel meg többet kisfiam, csak ne mutogass ujjal arra, akit kérdezel, azt nem szabad, nem is illik, mondd meg szépen hol van és mit csinál az illető, én majd odanézek és elmesélem, hogy kicsoda-micsoda (egy-egy pillanatra abbahagyta a halpuco- lást, felnézett, majd beszéd közben folytatta a munkát), azok hárman, akik fürdenek, ha jól látom, mert elég messze vannak és folyton lebuknak a vízbe, aki most a labdát kapta, az Pocsaji elvtárs, akinek tovább dobja, az Elbogen elvtárs, a harmadik meg, az a kopasz, az Szikszai elvtárs. Akik pingpongoznak négyen — Tunyogi elvtársat meg Barna elvtársat már ismered —, a másik két pingpongozó: a magasabbik Drahos elvtárs, az a kis zömök mackónadrágban meg tornacipőben — az, igen — az Angyal elvtárs. — „Angyal?” — Angyal. — „Hogyhogy Angyal?” — Ügy, hogy Angyal. — „De hát az elvtársak nem hisznek az angyalokban!) — Az a neve, hogy Angyal. Van nálunk Ördög elvtárs is. — „Itt?” — Itt, itt. Látod azokat, akik ott kártyáznak? Igen, ott ülnek azon a pokrócon, ne mutogass, ne is nézz oda folyton, mert akkor nem mondom. Na, ott az a nagydarab, derék, kövér ember, aki most veszi a szájához a sörösüveget. — „ö az ördög?” — Géhá- val. A neve végén a gé után még egy há is van. Az elvtársak dupla géhá- nak nevezik, mert géhán dolgozik. — „Géhá?” — Gazdasági hivatal. Annak a rövidítése a géhá.

Anya bemutatta a három elvtársnőt, akik Piriké elvtársnő társaságában röplabdáztak, a lábteniszezőket, fej élőkét, napozókat, pokrócon alvókat, sörözőket, borozókat, még a sofőröket is név szerint ismerte. Tunyogi elvtárs sofőrje tátott szájjal aludt a Pobedában, Barna elvtársé a Pobeda alatt feküdt hanyatt (mintha javítana valamit), a két teherautó-sofőr lócán ülve szalonnázott, kenyeret, hagymát ettek, üveg sört ittak hozzá. A lajtoskocsi vezetője paradicsomot-paprikát kért a konyhán, azt ette zsíros kenyérrel („az én gyomrom kérem nem bírja se a hagymát, se a szalonnát, epém is van, kérem”). Gizi néni kerített neki egy darab kolbászt, kis időre még a munkát is abbahagyta, nézte, ahogy a férfi az asztalra terített újságpapírról falatozik és híg fröccsöt kortyol hozzá.

Piriké elvtárső kézen fogva cipelte fiát a konyhához és megkérte anyát, hadd legyen együtt anya két fiával. Piriké elvtársnő izgatottan kapkodta a levegőt, azt hadarta, ő igazán azt hitte, hogy a családdal együtt kell jönni, a gyereknek meglenne a helye otthon (a nagyanyjával), a férje meg direkt egynapos eltávozást kért a kiegen, mert mára éppen be lett volna osztva

6