Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Simonyi Imre: Ők, én - Kapás Dezső: Vereség, 1954

monkannában fehér bor (röviditalt Tunyogi elvtárs nem engedélyezett, nehogy részegség legyen, de kisebb-nagyobb üvegekben többen is hoztak magukkal rumot meg pálinkát, aktatáskában, újságpapírban vagy zsebben. Bicskei elvtárs pedig — mint később kiderült — termoszban). Szétszedhető pingpongasztal, röplabdaháló, labdák, ásók, lapátok, seprűk, s még annyi minden zsúfolódott össze a teherautón, hogy alig maradt hely a két rövid lócának, amin az emberek szorongtak: Teri néni, a szakácsnő, Gizi néni és Eszti néni, a kézilányok. Mindhárman kövér, nagysóhajú asszonyok, akik már fehérkötényesen, fehér fej kendőben kapaszkodtak fel a teherautóra, nehogy koszos cipelnivalókat bízzanak rájuk.

Anyán kívül még egy takarítónő jött: a kevésfogú, piás Majlikné. A három férfi közül az egyik Rácz elvtárs, a gondnok (ő elől trónol a sofőr mellett), a másik Berci bácsi, a sánta fűtő (nyáron kertész a bizottság épülete körül és az udvaron), a harmadik Lakatos úr, a kőműves, vízszerelő, szobafestő és amolyan mindenes az épületben (egyedül ő pártonkívüli az egész bizottságon, ezért úrnak szólítja mindenki). A kocsira Berci bácsi, Lakatos úr és a sofőr rakodtak fel, Rácz elvtárs irányításával. Most szótlanul cigarettáznak a beszélgető asszonyok mellett.

Két gyerek ül a teherautó platójára terített zsákdarabon, ott, ahol a legjobban ráz a kocsi. Tunyogi elvtárs megengedte anyának, hogy két kisebbik fiát elhozza erre a vasárnapi kirándulásra. A harmadik fiú most katona, a legidősebb egyetemen van, Pesten. Lent a platón kevés a levegő, s a visz- eres asszonyi lábak, a repedezett férfibakancsok társaságában a szag sem kellemes. De pár perccel az autó indulása után a fiúk már el is aludtak, térdükre hajtott fejjel rázkódtak, s nem álmodtak semmit.

Reggel fél ötkor kellett kelni, ötkor indulás a bizottságra, jól ki kellett lépni, hogy fél hatra odaérjenek. Akkor már javában folyt a pakolás, a jegesek épp indulóban voltak, csak még a kisüstit döntötték be, amivel Rácz elvtárs megkínálta őket. A holmik nehezét a férfiak rakták fel: a kondéro- kat, a demizsonokat, az asztalokat, a szerszámokat, a tűzifát; az apraját pedig az asszonyok: fazekakat, lábasokat, konyhaszerszámokat, súroló-, mosogató- és takarítóeszközöket. (A javát ezeknek is anya és Majlikné, ők nem voltak fehér kötényben.) A halszállítmány reggel 4-kor frissen érkezett a Körösökről a bizottság elé. Rácz elvtárs személyesen intézkedett, tegnap este lement a rosszabbik Pobedával (azon csomagtartó is van), s az aznap kifogott halakat szortírozták, berakták, hajnali fél háromkor már jöttek is vissza (ugyanez a kocsi viszi Barna elvtársékat a Berettyóhoz). Most a sofőr ott fekszik hanyatt a kocsi alatt, valamit reparál. A kisebbik fiú, mielőtt felkapaszkodott volna a teherautóra, lehasalt a Pobeda mellé, hogy megnézze, mit csinál a kocsi alatt a sofőr. Aludt.

A teherautó hatkor indult a szállítmánnyal. Fél hatkor Rácz elvtárs elindított egy lajtos kocsit is, amelyet a bizottság előtti tűzoltócsapból töltöttek meg ivóvízzel a főzéshez, mosogatáshoz. („Bár mosogatni nyugodtan lehetne a folyó vizével is” — mondta anya.) A töltéstől innen, a nagy fák alatt hét óra után tíz perccel állt meg a teherautó. Rácz elvtárs vezetésével megkezdődött a kirakodás. Közben Rácz elvtárs ellenőrizte a tegnapi munkát: megásták-e a három gödröt (egyet a szemétnek, egyet a jegesdézsáknak, egyet pedig a töltés mögött a budinak), ott ásták-e, ahol mondta, s akkorára-e, amekkorára mondta, leverték-e a sátorpóznákat a megfelelő helyre, hozzá tudják-e majd erősíteni a két sátorponyvát, hogy váratlan eső

5