Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 6. szám - ANYANYELVÜNK - KÖNYVEKRŐL - Balogh Béni: A rablólovag aranyai (Farkas András)
• Könyvekről Balogh Béni: A rablólovag aranyai A Móra Delfin-könyvek sorozatában jelent meg az év elején Balogh Béni újabb kötete, az „A rablólovag aranyai”. Rege- és mondafeldolgozásoknak tartja a szerző is, a kiadó is ezeket a jóízű elbeszéléseket, amelyek bekalandozzák a magyarság utolsó ezerévét; főleg azt az Észak-Magyarországot, a mátrai és bükki tájakat, amelyeket az író gyerekkorából, az otthon hallott és élvezett családi mesékből, hagyományokból, regélésekből olyan jól ismer. A tizenéveseknek, a kalandra, az újra, a történelemre, a nagy és kicsiny hősökre egyaránt fogékony gyermeklel- keknek írta Balogh Béni ezt az újabb kalandsorozatot is. Fordulatosán, ízesen! Némi gonoszkodással azt is mondhatnánk, ha félre nem értenénk, hogy „nagyapósan”. Előadásmódjában, jól elhelyezett indulatszavaiban, félkifakadá- saiban mindig ott lobog az a tűz és hév, amely a mindenkori mesélőt fűti. A kötet utószavában szerénykedve, mentege- tődzve is mondja, hogy ez a „regélés és mondamondás egyre nehezebben megy, mert noha sok gyűjtött néphagyomány- beli anyag szerepel forrásként, mégis e mondákat nem tekinthetjük igazi népmondáknak ... ma már csupán morzsákat, töredékeket gyűjthetünk össze.” És mégis! Talán azért, mert e népi gyökerű történelemtanár maga is rabja a mesélőkedvnek, vagy mert úgy érzi, fontos a gyerekeknek adni olyasvalamit is az iskolai anyaghoz, ami színessé, gazdaggá tágíthatja világukat, keresi-ki.tatja „azokat a morzsákat”, amikből kihozható az izgalmas esemény, az a történelmi kép vagy képlet, amely a hősöket elindítja a maguk útján. Lát és láttat Balogh Béni. Nem fontoskodva, hanem jóízűen megtárgyalja azok dolgát, akik itt, ezen a tájon, ilyenolyan módon kilógtak a sorból; valahogyan beleártották magukat az emberek sorsába, a történelem formálásába. Ez a kettős erkölcsi szorítás vigyázza itt a rnesélőkedv csörgedezését, az egyéni sors, a hős, a jellem, a tett célja és a történelmi pillanat, a hely, ahová a regélés emberei cselekvési szándékkal odaáll- nak. Ha csak a címadó elbeszélést vesz- szük példának, kitetszik, mennyi ismerős, ismeretlen fordulat bukkan fel: pár vonással megrajzolt hősök és helyzetek adódnak és mégis: az osztó igazság kiméri a megérdemelt büntetést azokra, akiket megérint Balogh Béni mesemondói szándéka. Mint jó elbeszélő, tudja a szerző, hogy a gyermekek a sok váratlan fordulatot szeretik, élvezik azt, ha a küzdelem, a próba meglepetésként is érkezik, ha nem tetszik ki mindjárt, ki és miért lépett elő a homályból; milyen számadásra készteti őt a végzet. Ami itt mindig valami erő és hatalmasság, de olyan, hogy a kitűzött regei és erkölcsi elgondolás szerint igazságot szolgáltat. És ezt úgy teszi, hogy az olvasó, a regélő választott barátja, a történet végén összekacsinthat a láthatóan nem jelentkező íróval: ezt én is így képzeltem. Sokan úgy gondolják, hogy ez a naív, vagy naivnak tetsző ábrázolási mód, ez a gyermekeknek felépített mondái, regei világ rég meghaladott, a felnőtteket, a gyermekeket sem érdekli, nem érdekelheti. Itt kiosztják az erkölcsi jóknak a jutalmat, a gonoszoknak meg a példás büntetést. Mennyire távol áll ez az élettől! Mennyire más a mindennapi szürke élet tanulsága?! Mennyire más volt és csakis más lehetett az akkori idők köznapi nyomorúsága, szenvedése, amikor a kritikus helyzetekben győzhetett ugyan a tiszta szándék, de bizony a legtöbbször az erő, a bosszú, a harag diktált?! Nem tagadjuk, nagyon sokan gondolkodhatnak így az előidőkről. Mondhatják azt is, hogy a mi történelmünk minden volt, csak idilli események, elregélhető örömök és üdvösségek tárháza nem! Eszményíteni manapság már nem is illik, hiszen minden valóban nagyszabású hősről is kimutatják, hogy igencsak gyarló emberekként éltek, súlyos hibákkal, olykor mázsás bűnökkel a hátukon!! Mivégre hát ez a lelkes és lelkesítő példálódzás, akár mondái szinten 89
