Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 6. szám - ANYANYELVÜNK - KÖNYVEKRŐL
Magyar Nemzet, 1986. febr. 18.), A monotóniát azonban nemcsak a szövegformálás nyelvi oldala, frazeológiája eredményezheti, hanem a rosszul értelmezett publicisztikus hangnem, az erőszakolt aktualizálás és didaktikusság, az elkötelezettség, vagy éppen a távolság- tartás és az önálló szerepet vállaló „elhallgatás” is. Gyakran szoktuk mondani és hallani, hogy a sorok között is tudni kell olvasni. De ehhez megfelelő politikai jártasság, bő ismeretanyag szükségeltetik. Mert nem arról van szó, hogy a helytelen irányultságú manipuláció kap nagyobb szerepet a szövegformálás folyamatában, hanem arról az újságírói gyakorlatról, amely nemcsak arra van tekintettel, hogy mit kell elmondani egy témával kapcsolatban, hanem arra is, hogy miről kell hallgatnia. Örkény fogalmazta ezt meg nagyon találóan: „Minden írásműben az, amit elmondunk benne, egyenrangú azzal, amit elhallgatunk" (A kísértet hajó). A sorok közötti szándékok és célzások, rejtett utalások „megfejtésének”, értelmezhetőségének előfeltétele a megfelelő háttér- ismeret. Az olvasóknak szánt Hírhátterek éppen napjainkban vállalják az olvasótábor nevelésének feladatkörét. Ma még inkább csak az információk hátterét állítják a központba, s az információk mögötti ideológiai, gondolkodásbeli összefüggésekről ritkábban szólnak. Különben ez jellemzi napjaink publicisztikájának gyakorlatát is. Mintha igaza lenne a költőnek, amikor arról ír, hogy „az újságokban... a kurta-furcsa mondatok közt a valóság oldalog" (Fábri Péter: Még el se mondtam). 5. Az újságközlemények műfaji, típusbeli változatosságával, sajnos, nem tart lépést a frazeológiai, a stílusbeli árnyalatosság. A sablonszerű nyelvi formálás egyik jellemző tünete napjainkban, hogy vagy nagyon „lesarkítva” fogalmaznak egyesek, vagy a statisztikai adatok mögé bújtatják a lényeget, vagy éppen az érdekesség jelszavával nem kívánatos „irodalmaskodó” stiláris modorosságokkal telítik közleményeik nyelvi formáját. A riportokkal kapcsolatban erre vonatkozólag is bő példatárt tártunk a szakemberek elé „Egy valóságfeltáró újságírói műfaj: a riport” című cikkünkben (Hevesi Szemle, 1984. 3. sz. 58—62.). Hogy a valóság szinte lírai átszínezése inkább zavaró tényező az újságcikkek szövegrészleteiben, arról valóban meg- hökkentő példákat szolgáltatnak újabban a sportközlemények stiláris egyenetlenséget is eredményező „líraizálá- sai”: „Az első félidőben szinte sírt a labda”. — „Tovább sovány-malac vágtában” (Népsport, 1982. ápr. 13”.). — „A többi sporttelepen takarékon pislákolt az érdeklődés lángja” (Népsport, 1983. márc. 31.), stb. 6. Sok még a tennivaló a különböző hírlapírói műfajok (hírközlés, tudósítás, interjú, riport, vezércikk, stb.) szerinti szövegformálás követelményeinek érvényesítése terén is. Bár a tartalom játsz- sza a főszerepet a megfelelő stíluseszközök megválasztásában, a tematikai változatosság ellenére a nyelvi megformálásban, a szövegalkotás mikéntjeiben mégis ott kísért valami sajátos stiláris egyhangúság, ami újabban elsősorban azt eredményezi, hogy vagy szinte esz- szészerűen fogalmaznak egyesek, mások pedig feleslegesen szakszerűsködnek. A szövegformálást is veszélyezteti a szét- rétegeződés, s megbomlik a közlemények stiláris egysége. Most e cikkünk keretében, hírlapjaink első közleményét, a vezércikk műfaját vizsgáljuk meg a felsorakoztatott elméleti, elvi szempontok gyakorlati követelményeinek tekintetbevételével. Ezt a műfajt is fenyegeti napjainkban az elszürkülés veszélye. Pedig igen változatos szerepkört kell teljesítenie: időszerű politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális kérdéseket állít előtérbe, megtámogatva a közvélemény irányításának szándékával, a szerző vagy a szerkesztőség állásfoglalásának egyértelmű kinyilvánításával. Rövid, lényegre törő szövegformálást igényel, s ma mégis sok felesleges didakitkus felhang terheli, oly annyira, hogy az olvasók éppen a publicisztikus tanulságokra összpontosító sajátossága miatt a vezércikk mai szövegtípusát még nem kedvelték meg annyira, amennyire kívánatos lenne éppen napjainkban. Ma még elég gyakran a vezércikk a politikai receptírás gyakorlatának is tetszhetik, s e feladatvállalásában egy- oldalassága sem jó megoldás: a negatív társadalmi, gazdasági jelenségekről jó diagnózist kapunk, de a megfelelő terápiára vonatkozó tények, elgondolások hiányoznak belőle, legfeljebb a nem kívánatos magyarázgatás helyettesíti azt. Sajnos, jelentkezik a közhelyszerűség is, mind a tartalomban, mind a nyelvi formálásban. Az érvelő és értelmező szándék jeleit is tapasztalhatjuk a vezércikkek szövegformálásában, de olykor a dikció- nak tűnő mesterkélt túlstilizálás e szándéka érvényesülésének is gátjává válik. Ebinek a stílusbeli jelenségnek és gyakorlatnak jellemző tüneteit szolgáltatják, hogy a szövegrészieteket üres frázisok terhelik, felhígított általánosságok87
