Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 6. szám - ANYANYELVÜNK - KÖNYVEKRŐL

• Anyanyelvűnk

A sajtó nyelvhasználatának néhány időszerű kérdéséről

1. A korszerű szövegtani nézőpont alapul vételével próbáljuk megvizsgálni a sajtó, illetőleg a hírlapírás nyelv- használatának néhány időszerű kérdését. A szövegalkotási megoldásoknak pozitív és negatív oldalát egyformán előtérbe helyezve, elsősorban azt kell kiemelnünk, hogy a legidőszerűbb, a legkorszerűbb követelmény: a világos, a közérthető és természetes szövegformálás. Ennek előfeltételei: a tartalmi hitelesség, az ideológiai következetesség, a nyelvhelyességi és a stiláris színvonal biztosítása. Ezeket az előfeltételeket képtelenek azok a hírlapírók biztosítani, akik felületesek az információk feltárásában, s nem fogalmaznak egyértelműen: terjengős, szószátyár szókapcsolatokkal telítik szövegeiket. Ezek a szövegtípusok alkalmatlanok arra, hogy az újságíró velük és általuk a tájékoztatás, a tudatformálás és az állásfoglalásra késztetés feladatkörét jól betölthesse.

2. Az információ- és a kommunikációelmélet tanítása szerint az újságírásra, a publicisztikára is érvényesek azok a követelmények, amelyek nélkül a kommunikációs folyamatban törések keletkezhetnek. A legegyszerűbb szövegrészietek megfogalmazásában is tekintetbe kell vennünk, hogy mi a közlési szándék, kiknek és miért fogalmazunk. Az információk jellege és sajátossága pedig a kommunikációs folyamat három fontos tényezőjének, az újságírónak, az olvasónak és az információs tartalomnak együttes hatásmechanizmusát erősítő eszköztárt is jól kell ismerni, hogy az újságszöveg, necsak olvasható, hanem jól értelmezhető is legyen. S mivel az újságírás szakma is, elsődleges kívánalom: a szakszerűség is. De éppen az olvashatóság és értelmezhetőség érdekében kerülnünk kell a szakszerűsködést. De a, másik végletet is: a népszerűsködést és a közérthetőség hamis jelszavával vállalt közhelyszerűséget. Hírlapírásunknak — tisztelet a kivételeknek — ma ez a legáltalánosabb negatívuma. Ennek a következménye a meglehetősen pongyola

és elnagyolt szövegformálási mód. Az anekdotikus érdekesség hajhászása is elzárja az útját az egészséges humor és a bensőséges derű megtalálásának, fel- használásának. Valóban igaz, hogy az olvasóknak írunk, de az olvasótípusoknak sok fajtája van. A korszerű nyelvi kapcsolatteremtés az egyre fejlődő olvasórétegnek szánt szövegformálást helyezi előtérbe. Tisztelni kell az újságot olvasók táborát, de ne azzal és úgy, hogy „lefelé” egyszerűsítünk, hanem úgy és azzal, hogy a legkorszerűbb szövegalkotási módokkal és formákkal ráneveljük olvasóinkat: merjék és tudják vállalni a mondatokon túli szövegegységek értelmes olvasását és értelmezését.

3. Mondanivalónk leglényegéhez értünk. Hogy ezt a feladatot az újságírás vállalni tudja, mondatkultúráján túl szövegalkotási kultúráját is korszerűsítenie, fejlesztenie kell. A nyelvhasználat mondat fölötti szintjének, a szövegnek két szervesen összefüggő tényezője, a nyelvi szerkezete, illetőleg tartalmi-logikai oldala együtt biztosítja a szövegalkotó tevékenység sajátosságainak érvényesülését: a mondatok sorrendjét s logikai kapcsolódásuknak összefüggését. Még a kötőszók helye és szerepe is elhatároló értékű lehet a szövegformálás folyamatában. A helyesen szerkesztett újságszöveg például nem „tűri” a sok kitérőt, a nohákkal, jóllehetekkel, ámbátorokkal terhelt mondatsémákat, s a széles med- rű ineditálásokat. A köntörfalazás, az elkendőzés árulkodó nyelvi formája a hát; az egyrészt; másrészt; a mindazonáltal, a mindent visszavonó ám, a de felesleges elszaporodása a sajtó nyelv- használatában eredményezi a szürke, sztereotip mondatok gyakoriságát egy- egy szövegrészletben. Egyesek ezt próbálják ellensúlyozni az erőszakolt képszerű kifejezések felhasználásával (,,A srácok ott virítottak a mozi előtt”).

4. Az sem véletlen, hogy többen elítélő szándékkal emlegetik „a sajtó monoton frazeológiáját” (Ungváry Tamás:

86