Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 6. szám - HAGYATÉK - Szecskó Károly: Az első hazai munkásszaklap volt
Hallottam, ahhoz, hogy a lapot megvegyék, kellenek a blikkfangos címek. Csúnya szó, de hirtelen magam sem tudnék jobb kifejezést helyette. Ha akad e világban olyan szakmabeli, aki képes még valami egészen eredetit kiagyalni, nos, annak leleményét biztos, hogy azonmód „meglovasítják” társai. Lássuk csak! Ha kedd van, akkor ez Belgium — mondja a filmcím. Ha alkatrészhiány van, akkor ez Geika — harsogja a „szellemes” cikkíró. Kedvelik persze az al- literációkat is: Rendőrkézen a rakamazi rém... ! S nem riadnak vissza a szóviccektől sem: Korkép vagy kórkép? Nem esett fejre a talpraesett téeszelnök. Nem akadékoskodom tovább, mert inkább ilyenek legyenek, mint effélék: mérlegen a ,.., napirenden a ..., mi újság a ... Egyesek szerint vannak lapok, ahol külön csak azért tartanak valakit, hogy tetszetős címeket eszeljen ki. Olyanokat, amilyeneket a rikkancsok is szerfölött kedvelnek. Akár a vérbeli redaktor epigrammája is lehetne: Gyakran egy jó cím többet ér, mint az az alatt lévő írás. Fura mesterség ez! Ha a címerét kellene megterveznem, egy kihegyezett plajbász mellé a mitológiai Phoneix madarat tenném. Igen azt, amelyik önmagát elégíti, hogy aztán a hamvaiból nap mint nap újjáéledjen. Milyenek hát az újságírók? Írásom végére értem, s belátom, a válasszal adós maradtam. Pedig itt élek a közelükben. Egynémelyiküket még barátomnak is vallhatom. Magyar Elemér ♦ Hagyaték Az első hazai munkásszaklap volt A Gutenberg 1865—18Ó7 Az Eger című újság 1865. október 26-i számában arról adott hírt, hogy a következő év január elsejétől a megye- székhelyen Gutenberg néven fog megfelenni: „A nyomdászok, s a vele rokon szakmák közlönye.” A lapban arról is olvashatunk, hogy új folyóirat „Mutatvány száma” már 1865. augusztus 15-én megjelent. A Gutenberg volt az első hazai munkásszaklap, amelynek keletkezése, története eddig elkerülte helytörténészeink figyelmét. Ezért a Hevesi Szemlének, az újságírói mesterség műhelytitkait bemutató számában illő megemlékezni róla. Az első száma, ahogy azt beharangozták, 1866. január elsején meg is jelent, az utolsó pedig 1867. december 15-i keltezésű. Két év alatt negyvennyolc száma látott napvilágot. Az egyes példányok kéthetenként kerültek ki a sajtó alól. A nyomtatást mindvégig a líceumi nyomdában végezték. Az orgánum A 4-es méretben jelent meg, néhány száma kivételével négy oldalas terjedelemben. Példányszáma jelenleg ismeretlen előttünk. Szerkesztője Tóth István, a líceumi nyomda műszaki vezetője volt, akinek munkáját az ország nagyobb városaiban és Bécsben megbízott személyek támogatták. A terjesztés előfizetés útján, postán történt. Az olvasók számának növelése érdekében évenként előfizetési felhívásokat tettek közzé. A folyóiratban hatvanöt szerző írása olvasható. Ezek közül néhány álnéven jelent meg. A valódi nevükön író munkatársak közül a szerkesztőn kívül nyomdász volt Barázda Alajos, Brentner József, Fries József, lmreh Sándor, Pro- hászka Ferenc és Szabó Elek. A szerkesztő a kiadvány külső munkatársaival való kapcsolat erősítése érdekében rendszeresítette a „Szerkesztői üzenetek” című rovatot. A sajtóorgánum igen gazdag tartalommal jelent meg. A közölt írások tematikailag a következő csoportokra bonthatók: a nyomdászat szakmai és történeti kérdései, a nyomdászok mozgalmi 72
