Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 6. szám - VERS - PRÓZA - Csingiz Ajtmatov: Az anyafarkas álmai (Zahemszky László fordítása)
tóján, a föld felett lebegve hangtalanul robogtak az autók, nesztelenül futottak, nesztelenül iramodtak az eszüket vesztett, agyonhajszolt szajgák, hangtalanul zuhantak a földre az őket szitává lyukgató golyóktól találva, és egy szempillantás alatt elöntötte őket a vér ... És ebben az apokalipszis! csöndben Akbara meglátta az ember arcát. Olyan közel volt, olyan rettenetes volt ez az arc, s Akbara olyan tisztán látta, hogy rémületében csaknem a kerekek alá került. Az UAZ közvetlenül mellette robogott el. Az ember elől ült, derékig kilátszott a vezetőfülkéből. Szélvédő szemüveget viselt, kékeslila arcát eltorzította a szél és a sebesség, fekete szája előtt mikrofont tartott, s helyéről fel-felugrálva hang nélkül beleordított valamit a szavannába. Nyilván a hajtóvadászatot irányította, és ha az anyafarkas abban a pillanatban észlelni tudta volna a zajokat és hangokat, ha értette volna az emberi beszédet, megtudta volna, hogy az ember mit üvöltött a rádióba: „A szélekre lőjetek! A szélekre durrantsatok! Ne középre lőjetek, széttapossák! Széttapossák, az ördög vigye el!” Arról volt szó, hogy a csorda közepén a szajgák megölt tetemeit széttapossa a száguldó állattömeg ... És ekkor a mikrofonos ember hirtelen észrevette, hogy mellette — szinte az autó közvetlen közelében — a futva menekülő antilopok között egy farkas vágtat, mögötte pedig még néhány, összerándult, hangtalanul felüvöltött, rekedten és kárörvendőn, elhajította a mikrofont, és valahonnan alulról előrántotta a puskáját, átdobta a másik kezébe, ezzel egyidejűleg a závárt is felhúzva. Akbara nem tehetett semmit, amikor a védőszemüveges ember megcélozta, nem értette a dolgot, de ha értette volna is, akkor se tudott volna csinálni semmit, lévén a csorda fogságában, nem tudott volna se elinalni, se megállni; az ember pedig célba vette, igyekezett pontosan célozni — és Akbarát ez mentette meg. Élesen a lábai elé vágódott valami, mire az anyafarkas bukfencet vetett, de rögtön talpra is ugrott, hogy el ne tapossák, és az, amit a következő pillanatban meglátott — hát az volt, hogy milyen magasra röppent Nagyfejű, a legidősebb elsőszülöttje, akit futás közben talált el a golyó, meg az, hogy milyen lassan hullott vissza a földre; elöntötte a vér, lassan az oldalára fordult, egész testében kinyúlt, lábait oldalt rúgta, lehet, hogy a fájdalom kiáltása szakadt ki belőle, lehet, hogy ez volt a halálordítása — az anyafarkas nem hallott semmit; a védőszemüveges ember diadalittasan megrázta feje fölött a puskát, a következő pillanatban Akbara átugrotta Nagyfejű élettelen testét, és akkor, mint egy széllökés, tudatába újból betörtek a reális világ zajai — a hajtóvadászat hangjai, a lövések szüntelen dörgése, az autók vad dudálása, az emberek kiáltozása, az agonizáló antilopok hörgése, a helikopterek zúgása a feje fölött.. . Több szajga a földre rogyott a kimerültségtől és fekve maradt; rúgkapáltak patájukkal, fuldokoltak a légszomjtól és a szaggatott szívdobogástól, és már nem volt erejük mozogni. A tetemgyűjtők ott helyben lemészárolták őket, visszakézből döfve át torkukat, majd a lábuknál fogva meghimbálva rögtön a teherautókra dobálták a görcsben vonagló félholt állatokat. Szörnyű volt nézni ezeket a tetőtől talpig vérrel bemocskolt embereket... Ha az égi magasságokban létezne a világ fölött éberen őrködő valamiféle szem, az bizonyára látta volna, hogy történt mindez, és milyen fordulatot hozott a mojunkumi szavanna életébe, de bizonyára az se tudta volna előre, hogy következik ezután és mit fognak még kitalálni az emberek .. . A mojunkumi hajtóvadászat csak estefelé szakadt félbe, amikor mindenkinek — az üldözötteknek is, az üldözőknek is — elfogyott az ereje, és alko- nyodni kezdett a sztyeppen. A tervek szerint a helikoptereknek másnap reg37
