Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 6. szám - VERS - PRÓZA - Csingiz Ajtmatov: Az anyafarkas álmai (Zahemszky László fordítása)
gel újból vissza kell térniük az üzemanyag-állomásokról, hogy folytassák a hajtóvadászatot, a feltételezések szerint itt még körülbelül három napra való munka volt, de lehet, hogy több is, ha meggondoljuk, hogy a mojunkumi félsivatag nyugati, leghomokosabb részén a helikopteres légi felderítés előzetes adatai szerint állítólag még sok háborítatlan szajgacsorda volt, amelyeket hivatalosan a vidék feltáratlan tartalékainak neveztek. És mivel léteztek feltáratlan tartalékok, ebből szükségszerűen következett az a feladat, hogy a vidék érdekében az említett tartalékokat a legsürgősebben bevonják a tervtei- jesítésbe. Ez volt a mojunkumi „megoldás” kifejezetten hivatalos alapja. De mint ismeretes, minden hivatalos tétel mögött mindig meghatározott életviszonyok állnak, amelyek a történelem menetét diktálják. A történelmi viszonyok pedig végeredményben az emberek — a maguk indítékaival és szenvedélyeivel, a maguk gyarlóságaival és erényeivel, előre meg nem jósolható álmodozásaikkal és szellemük ellentmondásaival. Ebben az értelemben a mojunkumi tragédia sem volt kivétel. Azon az éjszakán olyan emberek tartózkodtak a szavannán, akik akarva vagy akaratlan e gonosztett részesei voltak. Akbara és párja, Tascsajnar pedig, akik egyedül maradtak életben az egész falkából, csak vánszorogtak a sötétben a sztyeppen, arra törekedve, hogy minél távolabb kerüljenek a hajtóvadászat színterétől. De nehezükre esett a mozgás, a hasuk alatt, a végbélnyílásuk és a nemi szervük közti részen, szinte a keresztcsontjukig csuromvizes lett a szőrzetük a sárban és trutymóban töltött nap alatt. Kisebesedett, összevert lábuk sajgott, mintha megégették volna, minden mozdulat, amellyel a földet érintették, fájdalmat, szenvedést okozott nekik. És a legjobban azt szerették volna, ha visszatérhetnek megszokott tanyájukra, hogy feledést keressenek, és megszabaduljanak mindattól a szörnyűségtől, ami boldogtalan fejükre zúdult. . . Ám ebben sem volt szerencséjük. A tanyájukhoz vezető úton váratlanul emberek jelenlétét észlelték. A völgyhajlat szélén, befurakodva a kis tamarisz- kuszligetbe, amely alacsonyabbnak bizonyult a kerekeknél, egy óriási teherautó állt. A sötétben a teherautó felől emberi hangok hallatszottak. A farkasok megálltak, aztán némán a nyílt sztyepp felé fordultak. Valami oknál fogva épp ebben a pillanatban autólámpak erős fénye hasított a sötétségbe, és jóllehet a farkasokkal ellentétes irányban villant föl, nekik ez is elég volt. Teljes erejükből nekiiramodtak, sántikálva ugrándozva elinaltak, amerre a szemük látott. Különösen Akbara sántított erősen a mellső lábaira . .. Hogy lehűtse túlterhelt lábait, olyan helyeket kellett keresnie, ahol még megmaradt a reggeli hó... Szomorúan, keserűen követték egymást a behavazott helyeken nyomainak csomóba gyűrt virágai. A kölykei elpusztultak. Tanyájuk amely most elérhetetlen volt számukra, a háta mögött maradt. Ott most emberek voltak... (Vége) Zahemszky László fordítása 38
