Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 6. szám - VERS - PRÓZA - Csingiz Ajtmatov: Az anyafarkas álmai (Zahemszky László fordítása)

szeme sarkából — nicsak, a levegőben úszva teljes erejükből fokozzák iramukat az antilopok között a rémülettől kimeredt szemű csimótái —, itt van Nagyfejű, itt a Gyorslábú is, ám egyre gyengülve alig bír a nyomukban maradni Kedvenc, ott van mellettük a páni rettegésben száguldó Tascsajnar is, a Mojunkum réme. Erről álmodott talán a kékszemű anyafarkas: hogy egy nagy vadászat helyett majd a szajgacsorda közepén fognak rohanni, képtelenül arra, hogy megmenekülésük érdekében bármit is tegyenek, meg hogy a szajgák úgy elsodorják őket, akár a folyó a forgácsot?. . . Elsőnek Kedvencet vesztette szem elől. A csorda lábai alá bukott, csak a visítása hallatszott, amit egy szemvillanás alatt elnyelt a paták ezreinek dobogása ...

Az üldöző helikopterek rádión tartották egymással a kapcsolatot, s a csorda két szélétől egymás felé haladva ügyeltek arra, hogy a szajgák ne széled- jenek széjjel, meg hogy a csordákat ne kelljen újból üldözőbe venni a szavannán, és fokozva a riadalmat, meg a sebességet, a szajgákat annál gyorsabb futásra kényszerítették, minél gyorsabban futottak. A repülősisak-mikrofonban az üldözők izgatott hangja recsegett: „Húszas, ide figyelj, húszas! Több lelkesedést! Mindent bele!” A helikopteresek felülről remekül látták, mi történik odalenn, hogy gördül végig a sztyeppen, a frissen hullott havon a vad rettenet fekete folyama. És válaszul derűs hang csattant föl a fülhallgatókban: „Igenis, mindent bele! Ha-ha-ha, nézd csak, farkasok is iszkolnak köztük. Ez már döfi, hurokra akadtatok, szürke bratyók! Vége, testvérek! Itt a »No várj csak!* nem fog menni!”

Így hajszolták a csordákat kifulladásig, ahogy eltervezték, és minden pontosan előre ki volt számítva.

És amikor az űzött antilopok a nagy síkságra tódultak, ott már várták őket azok, akiknek a kedvéért reggel óta annyira igyekeztek a helikopterek. Vadászok, jobban mondva kilövők várták őket. A kilövők nyitott tetejű UAZ- terepjárókon üldözték tovább a szajgákat, mialatt menet közben géppisztolyból lövöldöztek rájuk, közvetlen közelről, célzás nélkül, mintha szénát kaszálnának a kertben. Mögöttük pedig pótkocsis teherautók haladtak — a trófeákat egymásra hajigálták a platókon, az emberek ingyentermést takarítottak be. Néhány tagbaszakadt fickó hamar kitanulta az új munka fortélyait, leszúrták a haldokló szajgákat, hajkurászták, és szintúgy kivégezték a sebesülteket, a fő feladatuk azonban az volt, hogy a véres tetemeket lábuknál fogva megforgatva egyetlen lendülettel a rakodótérbe hajítsák! A szavanna nagy, véres árat fizetett az emberisteneknek azért, hogy megmaradjon szavannának: a platókon hegyekben tornyosodtak a szajgák hullái.

És a mészárlás folyt tovább. A kilövők az autókkal egész egyszerűen belehajtottak a már erejüket vesztett, agyonhajszolt szajgák sűrűjébe, jobbra- balra döntötték a földre az állatokat, amivel még nagyobb pánikot és kétség- beesést idéztek elő a csordában. A rettegés olyan apokaliptikus méreteket öltött, hogy a lövöldözéstől hallását vesztett Akbarának úgy rémlett, hogy az egész világ megsiiketült és elnémult, hogy körös-körül minden a káosz és a katasztrófa állapotába került, és hogy a föld is, meg az ég is az érzékelhető és az érzékelhetetlen ingatag eleggyé változott, és hogy a nap is némán lángol a fejük felett, hogy azt is velük együtt kergetik ebben az őrült hajtóvadászatban, hogy az is vergődik és menedéket keres, villogó szilánkokra hullik szét, s hogy hirtelen még a helikopterek is elnémultak, megszűnt a zúgásuk, a süvítésük, és most — mint valami gigantikus néma kányák — hangtalanul keringenek a végtelenbe vesző sztyeppe felett... A térdelő géppiszto- lyosok is hang nélkül tüzeltek, más kilövők némán feküdtek az UAZ-ok pla36