Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 6. szám - VERS - PRÓZA - Pécsi István: Az idegen (kisregény)
Iái a tárogató — riadót fúj. Lódobogás, vezényszavak: „Lóra! Nyergelni! Indulás!” Mária és Katalin siet ki a házból aggódva) Mária: (Bezerédjhez szalad) Imrém! Hát ilyen máris az életünk? Bezerédj: Lesz még ilyenebb is! Katonához mentél feleségül. Katalin: (Mecséryhez) Maradj az asszonyokkal! Ki védelmez minket? Mecséry: Hogyan maradhatnék?! Bezerédj: Csakugyan maradj! Kell ide is egy csapat! (László jön futva) László: Indulunk? Indulhatunk?! Katalin: Lackó, te nem vagy katona, neked nem kell menned! Bezerédj: (Lászlónak) Maradhatsz, senki sem szólhat rád semmit! Nem értesz a fegyverforgatáshoz, odaveszhetsz könnyen! Téged menyasszony vár! László: (haraggal) Ne sértegessen engem senki, még te sem, Imre! Bezerédj: No, no! László: Vívni, lőni megtanultam! Ha ti mentek, ha a szolgám, Hasszán a riadót fújja, hogyan maradhatnék?! Menjünk a labancra! Bezerédj: Ez már beszéd, öcsém! Akkor hát indulás! Mária: (belekapaszkodik Imrébe) Bajod ne essék! Bezerédj: Nem eshet! Sok elvégeznivalóm van még e hazában. Mária: Imádkozom érted! Várlak! (Megcsókolja) (Mind kisietnek. Mecséry is. Csak Mária és Katalin marad) Mecséry: Megyek őrséget állítani!.:. Mária: Elmentek . .. Katalin: Mind háborúzna, csak háborúzna! Mária: Ez a férfi dolga, kedvesem. Én is féltem az uramat, de utálnám, ha húzódozna a harctól! A férfi szerezzen dicsőséget! Katalin: És ha elveszítjük őket? Ha itt maradunk árván, özvegyen? Mária: Ha erre gondoltam volna, hozzá sem megyek! Nekem tetszik így! Meglásd, Imre még sokra viszi! Van benne akarás és bátorság! Nem fogom visszahúzni! Az asszony segítse feljebb és feljebb az urát azon az úton, amin az haladni akar. Ha veszélybe, hát veszélybe! Csak meg ne zabolázza! Féltem, persze, hogy aggódom érte a szívem mélyén. De meg nem köthetem. Hadd szálljon, repüljön a büszke sólyom! Az önfelismerés stációi egyre frissebben ugranak emlékezetembe. Valaha lényegtelen impresszióknak tűntek, egésszé ötvöződve azonban új minőséggé kovácsolódtak. Egyszer az ország nagy pusztáján kocsiztam hazafelé a hegyek menedékébe. Tombolt a vihar, cikkáztak a félelmetes villámok, mennydörgések sorjáztak egymásra, szűnni nem akaróan szakadt az eső. (Folytatjuk) PÉCSI ISTVÁN Az idegen VII. 30
