Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 1. szám - TUDOMÁNYOK - Bakó Ferenc: Az egri hóstyákról
• Tudományok Az egri hóstyákról Város és falu műveltsége, életmódja sokban különbözik egymástól, de néprajzi, művelődéstörténeti vizsgálatuk módszerei mégis hasonlók. A két kutatási terület alapvetően más a földműves és a polgári, iparos lakosság arányaiban és ez a város különböző típusainál további eltéréseket okoz. Város és falu között átmeneti kategória a mezőváros, lakosságában a városinál nagyobb létszámú földművelők tömegével és a falusi közösségeknél számosabb, és képzettségben erősebben differenciált kézműves réteggel. Eger a történelmi kategóriaként kezelt mezővárosok közé tartozik, bár társadalmi szerkezete nem azonos az alföldi mezővárosokéval. A mezőgazdasági és ipari-polgári népesség aránya Eger történelme során változó volt. A középkor folyamán kifejlődött városmagban együtt élt a mező- gazdasági-szőlőművelő és az ipari termelést folytató lakosság. Ekkor a két réteg szinte elválaszthatatlan egymástól, mert minden kézműves polgár egyúttal szőlőtermelő is, csak a török hódoltság után válnak szét, amikor kialakulnak Eger külvárosai, a hóstyák. Életlehetőség és társadalmi helyzet tekintetében Eger az utóbbi 250 év alatt számos kisközösség városa, együttese, amelyben parasztok, iparosok és napszámosok a szőlőművelés adta mindennapi munkakapcsolatok szoros gyűrűjében él egymás mellett, ami biztosíthatta a műveltség elemeinek és egészének folyamatos áramlását, cseréjét. A város mai településszerkezete egy hosszú, csaknem évezredes fejlődés eredménye. Történetében jól elkülöníthetők a fejlődés egyes korszakai, nevezetesen a Várdombon kialakult első városmag fázisa, amihez ismeretlen időben, valószínűleg folyamatosan, a völgy kisebb települései csatlakoztak. A középkori Eger tehát több kisebb, városi, esetleg falusi közösségből állt, ahol a. lakosság jogi helyzete főként jobbágyi volt, de a Szabadhelyen és az Újvároson nemesek is laktak. Az etnikai képet a magyarság mellett a XIII. század óta az „olasz” gyűjtőnéven ismert nyugati telepesek színezték, a XVI. század végén pedig a délszláv rácok, akik a török impérium idején is a városban laknak. A török uralom bukása után visszatért egyházi földesúr olyan egyezményt kötött a város lakosságával, hogy a falvakon belül, tehát a középkori város területén egységes közigazgatás érvényesüljön. A bíró és a vezetőség a mezővárosokat megillető jogokat gyakorolhatta, így új lakos megtelepedését is a város engedélyezte, de hatásköre már nem terjedt a falakon túl, itt a kettős földesuraság, azaz a püspök és a káptalan volt erre jogosult. A XVIII. század elején a városok népességének, lakosságának felduzzadása és így a területi növekedés igénye mellett ez a jogi helyzet is elősegítette Eger továbbfejlődését a falakon kívüli területekre. A külső települések, a hóstyák a városkapuk előtt keletkeztek, ezért nevüket is innen kapták. Kézenfekvő, hogy a kapuból valamilyen fontosabb település irányába vezető út melléke jelölte ki az első telkek, házak helyét, 51