Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 1. szám - TUDOMÁNYOK - Bakó Ferenc: Az egri hóstyákról
melyek együttesét 1713-ban még csak körülírják: „ Rácz kapu előtt valók”, „Hatvani kapun kívül valók” és így tovább. A Kárpát-medencében több helyen előforduló „hóstya”, „hofstad” vagy „hustác” nevek a belvárosi lakótelkekhez tartozó, de a külvárosban fekvő szérüskerteket jelentik, amint azt Eger újabb városnegyedeinek elnevezési módja is példázza. Az 1713. és 1759—60. évi népösszeírások a Makiári és a Hatvani hóstyán több „major”-t, „kert”-et és „pusztá”-t tüntetnek fel, amiből a külterületek benépesedésének kezdeteire következtetéseket lehet levonni. A Hatvani hóstyán feltüntetett 6 „major” a megosztott bel telekrendszernek egy formája volt ,minthogy a mezőgazdasági üzemet is fenntartó polgár városi lakótelkétől gazdasági udvara nagyobb távolságra, a külterületen feküdt. A major, mint fogalom mibenlétére egy örökösödési perirat leltára utal, melyben egy jómódú városi polgárnak a falakon kívül még három telke van, s ezek között egy „istállóskert”, ami az összeírások majorjával azonosítható. A majorok voltak tehát a későbbi Hatvani hóstya csírái, melyekhez már 1713-ban jobbágyok és zsellérek házai, lakásai csatlakoztak. Az összeírásokban egy másik telekforma, a „kert”, veteményes kert lehetett, melyek a XVIII. század végére lakótelkekké váltak. A Makiári hóstyán házakat építettek rájuk, a patakhoz közel fekvőket pedig zöldségtermelésre fordították. A harmadik telektípus ebben az időben (1713) a „puszta”. A szó maga lakatlan, vagyis puszta telket jelent, minden bizonnyal a felszabadító háború során elpusztult középkori falu, Almagyar telkeit. Ezek egy részét városi polgárok birtokolták — a földesúr, az egri káptalan jobbágybirtokaként —, akik talán az ostrom előtt, 1687-ben húzódtak be a városba. Benépesedésük folyamata kétirányú, egyrészt a városi polgárok, parasztok költöznek ki talán egykori telkükre, másrészt a földesúr engedélyével új lakosok telepednek meg itt. Az új lakosság anyanyelve, nemzetisége sem a városban, sem a hóstyákon nem állapítható meg, mert szervezett telepítésről nem maradtak meg dokumentumok, az anyakönyvek és egyéb források adatai pedig még feldolgozatlanok. Csak egy utalást ismerünk arra, hogy a hóstyák népe jórészt a Felvidékről és Lengyelországból szökött jobbágyoktól származik. Támpontot nyújtanak azonban az újkor első névjegyzékeinek családnevei és egyes földrajzi nevek, a belterület néhány helyneve. 1713-ban a külterületen még főként magyar nevűek laknak, egyedül a Makiári negyedben találunk a 115 magyar mellett 14 német nevűt, akik tímárok lehettek. A század közepén az etnikai kép már jóval változatosabb. Minden hóstyán nemzetiségi nevek jelennek meg és a német, valamint a szláv (szlovák, délszláv, lengyel) parasztok, iparosok a város társadalmának minden rétegbe beilleszkednek. Arányuk a magyar lakossághoz viszonyítva a Hatvani hóstyán a legkisebb (17,2 százalék) és a Sáncban a legnagyobb (82 százalék). A nemzetiségek bizonyos mértékű elkülönülését jelzi, hogy megtelepedésük után egymás közelében laknak, ha később szét is szóródnak a városban. 1692- ben a vár alatti sor neve Török utca, de 1705—1747 között már Váralja, tehát a muzulmán lakosságból visszamaradt és megkeresztelkedett törököket valószínűleg széttelepítették. Helyüket később új lakosok foglalták el: 1788-ban a sor már a Német utca nevet viseli. Az ilyen, etnikai vonatkozású nevek, mint a Tót sor, a Rác utca, vagy a Tót-, Német- és a Magyar-temető, az 52
