Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 5. szám - EGÉSZSÉGÜGY - Magyar Elemér: Látleletek a gyógyítás árnyoldalairól
gáltathatunk. Mindhármunk egyöntetű véleménye, hogy a dr. K.-féle »orvosok« szocialista társadalmunk egészségügyét alapjaiban járatják le.” A megyei főügyészhez beadott iménti fogalmazvány „szerzői” nem is tagadták, hogy K. — aki egyébként egyikőjük kollégája — a haragosuk. Néha a halál tragédiája másfajta érzelmeket katalizál. Egy anya, akinek a várt gyermekáldás helyett magzata halálát kellett tudomásul vennie, s azt, hogy az operáció során a méhét is eltávolították: „...gyermekem elvesztése, nőiességem elvesztése miatt állandó bánatban és kétségek között vagyok, s rettegek ...” S hogy mi játszódhat le az orvosi lélekben? Erről jóval kevesebbet tudunk. Olykor-olykor azonban ebből is feltárul valami: „... a rohamkocsi jobbra indek- szelt és megállt. Odamentünk, láttuk, hogy az orvosok bent dolgoznak. Lélegeztették a gyereket, szívmasszázst adtak neki. Eredménytelen volt, mert 0 óra 20 perckor meghalt. Amikor az ajtót kinyitották, a mentős a kezében lévő injekcióstűt nagy lendülettel eldobta. B. főorvos sírt.” S egy másik történet... Dr. S.: „Megjegyzem még, hogy visszagondolva az akkoriakra, eléggé ideges volt a hangulat. Azt hiszem, ez alatt mindenkit érteni kell... A főorvost is, minket is ... Éreztük, nagy baj van.” Egy szülő így látta: „Utólagosan több érintettel beszéltünk. Így M. doktornővel is, akit megítélésünk szerint nagyon bántott az eset, és lelkiismeretfurdalása volt.” Kesergések, vádaskodások, felháborodás az egyik oldalon. Megrendülés, ön- marcangolás a másikon. Ezek hát az „orvos-ügyek.” A Büntetőtörvénykönyv szerint, aki a foglalkozása szabályainak megszegésével mások életét, testi épségét, egészségét közvetlen veszélynek teszi ki, vétséget követ el. A rendelkezés vonatkozik vadászokra, bányászokra, villanyszerelőkre, s még felsorolni is képtelenség, hányféle szakma gyakorlóira. Na és persze a gyógyításra, ápolásra is. Megyénkben — akárcsak szerte az országban — elenyésző az orvosok ellen indított bűnügyek száma. Az utóbbi két évtizedben 36 akta gyűlt össze, vagyis évi átlagban kettőnél kevesebb. Igaz, a kevés is lehet sok. Hiszen minden esztendőben egy-két személy ellen eljárás folyik. Ami — többnyire — hónapokig eltart. S ez alatt a kedélyek tovább izzanak. A 36 esetből mindössze három végződött vádemeléssel. Közülük a bíróság kettőt felmentett. (Egyikőjüket több mint egy évvel a vádemelés után.) a nyomozó hatóságok ezen túlmenően még négy orvost tartottak felelősnek a gondjaikra bízottak haláláért, de a vizsgálat megrovással, illetőleg a közkegyelem alkalmazásával zárult le. A többiben a nyomozás során megtagadására, vagy megszüntetésére került sor bűncselekmény, esetleg elegendő bizonyíték hiányában. Mindenkor a szakértők mondták ki a döntő szót. Gyakran nem kis viták után ... Egy idei, friss história, amely úgyszintén nem jutott el a bíróságra. A szak- vélemény szerint: „Az elvégzett boncolás során az elhaltnál a műtéti területen egy 15 cm hosszú, 2 cm széles gézszalagot találtak ... Nevezett halálát vérmérgezés okozta, amelynek kialakulását a visszamaradt gézcsík eredményezte.” A megállapítás alapján műhiba nem történt: „...a műtéti területen visszahagyott gézcsík műtéti technikai hibának minősül.” Mindezzel nem tudok, nem is akarok vitázni. Bár meggyőződésem, hogy valaki — ha nem is éppen az operáló — talán mégis odafigyelhetne arra, hogy bizonyos segédeszközök ne maradjanak a páciens belsejében. S a „sikeres” műtét vége ne a beteg halála legyen ... De maradjunk még a statisztikánál. Az említett időszakban egyetlen orvost ítéltek el Hevesben. F.-et, a 65 éves nyugdíjast a körzeti orvos már két héttel korábban megvizsgálta, s gyógyintézetbe akarta küldeni. Ám a férfi akkor még nem ment. Lehet, el sem hitte, hogy komoly baja van. De a doktor — mert a kór egyre súlyosbodott — kórházba, pontosabban a sebészetre utalta be. Az illető osztály ambuláns nyilvántartásából kiderül, hogy F. 1932. április 18-án, 21 óra 10 perckor jelent meg náluk. Kórismét nem rögzítettek. S.-né, aki ott dolgozik: „Az ügyeletes orvos megnézte a beteget, de nem vizsgálta meg.” Ez a doktor, vagyis a későbbi vádlott, az illetőt a belgyógyászatra irányította. 65
