Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 5. szám - EGÉSZSÉGÜGY - Magyar Elemér: Látleletek a gyógyítás árnyoldalairól

PERELEM ÖNT, DR. ... ! Látleletek a gyógyítás árnyoldalairól Állítólag Moliére mondta: Boldog em­berek az orvosok. Eredményeiket nap­fény világítja, tévedéseiket pedig föld borítja. Ám a bölcs francia valamivel nem szá­molt. Avval, hogy az emberi szenvedé­lyeket bizony nem lehet elhantolni. „Annak ellenére, hogy édesapám hosz- szan tartó »kínhalálát« kellett személye­sen látnom, jogos felháborodásomat visz- szafojtottam, és objektiven, lényegre tö­rően írtam le az eseményeket. Azt azon­ban elképesztőnek tartom, hogy a szak­szerű orvosi beavatkozások ilyen mérté­kű hiánya halálhoz vezethet a XX. szá­zad utolsó harmadában.” E sorok megfogalmazója — maga is orvos — másutt is kereste az igazát. „Kérem a vizsgálatról és annak ered­ményéről írásban tájékoztatni szívesked­jen” — fordult a kórház igazgatójához. „Egyben közlöm — tette hozzá fenyege­tően —, hogy hasonló tartalmú panasz- bejelentést tettem az Egészségügyi Mi­nisztériumnál is.” Egy ember meghalt. Ahogyan William Blake írta: „Az örök kapuk kapusa egy sorompót nyitott.” És az indulatok — a túlélőké — elszabadultak. S ez így van rendjén ... Valóban így? íme, egy másik feljelentés: „Sultész Emil elvtársnak, Egészségügyi Miniszter Budapest Kedves Miniszter elvtárs! Sokat hallottam róla, hogy minden magyar állampolgárnak joga van a leg­magasabb szintű orvosi kezelésre és el­látásra. Sajnos az élet nem ezt igazolja E.-ben.” S máris pattognak a szavak: „... kizá­rólag feleségem szándékos halálokozójá­nak tekintem dr. B.-t, mert ha esküjé­hez híven kötelességét teljesíti, a beteg­ség, időbeni felismerésével, gyógyítható- vá vált volna.” Nem csupán a tárca vezetője volt a címzettek között. „Tisztelt F.-né! Tudomásomra jutott, hogy az úgyne­vezett vizsgálatban, ami egyoldalú volt, ön is részt vett... azt kívánom önnek, hogy akit legjobban szeret, ugyanazon betegségben halálozzon el, mint az én feleségem, és ugyanolyan súlyos szenve­désekben legyen része az életben.” A férj minden lehetséges fórummal megpróbálkozott. Járt a megyei taná­cson, sőt a Legfőbb Ügyészségen is. A nyomozás során készült rendőri jelenté­sek egyike szerint pedig: „Az ügyben a bejelentő már a HM Pártbizottság I. Tit­káránál is volt...” Részlet dr. F.-né ta­núvallomásából: „Bizonyítani ugyan nem tudom, ezért nem is állíthatom, hogy R. vagy egy általa megbízott személy volt az, aki több esetben hívott telefo­non és nyomdafestéket nem tűrő kije­lentéseket tett. Már ott tartottam, hogy a rendőrség segítségét kérem.” , B.-né, orvosasszisztens: „R. egyre job­ban belelovalta magát, s arra a kijelen­tésére határozottan emlékszem, hogy ... a feleségem gyilkosa .. Ök, akik orvosok és hatóságok egész sorát hívják tetemre, közeli hozzátarto­zók. Tisztánlátást, józanságot, mértéktar­tást számonkérni rajtuk — úgy lehet — nem is volna helyénvaló. Joguk tehát a gyűlölködés táplálta átkozódás, sértege­tés? Más alkalmakkor színre lépnek — méghozzá nagy garral — a közérdek ál­lítólagos „védelmezői” is: „Kérjük dr. K. ügyében tanúkénti meghallgatásun­kat, mert »szakértelméről« és »etikájá­ról« számos adatot és bizonyítékot szol­64

Next

/
Thumbnails
Contents