Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 4. szám - A HEVESI SZEMLE VENDÉGE - Farkas András: Egy délután Szokolay Sándorral

»A menekültek himnusza:

„Óvd, Uram, szegény kis néped,

És áldd meg mindenütt, ki híved,

A végharcban úgy tekints ránk,

Ne győzzenek barbár hordák.”

Manoliosz — immár a tisztává levés, a szerep szerinti Jézussá alakulás fohászait mondja:

„Kérlek, atyám, lásd meg az éhező Krisztust, tőled ő kér alamizsnát.” Majd Fótiszról ezt: „Több ez, mint egy pap, mintha maga Mózes népét sivatagból épp kivezetné.” Vagy még tovább: „Kősivatag mélyén verjen gyökeret népünk.” Még tovább a népben élő félelem: „Tartok a pópától!” (Az aranyéhség miatt) „Én meg az Istentől tartok, ha becsapjuk üldözött testvéreinket.” „Nem is oly könnyű szentnek sem lenni.” — Ezt még Janna- kosztól hallja Manoliosz.

Manoliosz előbbrejutását az ilyen félmondatok jelzik: „Hallok egy belső hangot.” „ ... nem vagyok még kész rá...” „ ... magam sem tudom, de érzem, tudom, tán a lelkem . ..” Amikor Manoliosz látja, hogy Judást elkergetik : „Könyörülj meg rajta, ő is szenved...” A Manoliosz arcán keletkezett rút sebek láttán, türelmének indokolása:

„Ha sátán tette volna, űzd ki ezt már. Ha Isten tette, legyen áldott ő mindezért!” — „Erre volt nekem szükségem, különben elkárhozna lelkem!” Amikor a stigmának felfogott sebek az arcáról eltávoznak, felzeng a hála a társakból: „íme az ember, Isten embere. . .” „Ártatlan, mint egykoron Jézus... „... a falut menetné, ha tudná...” „A mi pásztorunk ő! Ö egy szent!” A dráma sodrása, a feszültségek áramlása közben Manoliosz- Jézus válaszai „te mondád-szerűek”, vagyis mintha az evangéliumokból lépnének át a mondatok, a jelenetek. Ezt a tudatosságot, szerzői szándékot még fokozza a kórus liturgikus könyörgése is, hiszen a Kyrie eleiszon a bizánci kereszténység hagyománya a latin, a nyugat-európai liturgiában is! Ezt a gregoriánt erősíti fel a zene modern alkotóelemévé.

A Bűnbánó Magdolna szerepkörét, teljes szeretetét hozó Katerina összehasonlítja azt, amikor Jézust legjobb tanítványai elhagyták, azzal, amit most Manoliosz elszenved, mert elhagyják azok, akik hittek benne. Katerina is eljut a teljes önfeláldozásig: „Én kész vagyok immár Te szent színed előtt megjelenni...” Később Manoliosz is ezt visszhangozza: „Mert most elvégeztetett!” (Itt csak okvetetlenkedve jegyezzük meg, hogy Katerinának ez a magát is feláldozni kész szeretete, a bűntől való megszabadulásának ez a csodálatosan önkéntes penitencia-vállalása másabb, mint amit a szent szövegek Mária Magdolna esetében feljegyeznek. Ez a nőalak a zeneszerző nagyszerű egyénítése!)

A harmadik felvonás nemcsak a dráma, a jellemek, a sorsok betetőzése okán végkifejlet. Itt minden a helyére kerül. A történelmi pillanat teszi az agát Pilátussá, mint ahogyan az eredeti Pilátust is ama pillanat hagyta meg jelként az időben. Judás kérdezi Manolioszt: ’’Nem félsz?” Manoliosz válaszol: „Ki a haláltól nem fél, mi baj érheti még? Megyek hát bátran és elvállalok mindent.”

Aga: „Micsoda mocskos egy fajzat, lesben várnak itt! Én mosom kezeimet.” Manoliosz: „Ezek itt csak szegények, csak élni akarnak.”

Aga: „Ne mondd ilyen nyugodtan, úgy hogy megharagudjam érte!” Manoliosz: „Hát gyalázatos világban élünk, kimegyek az utcára, minden

80