Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 1. szám - HAGYATÉK - Pécsi István: Regélnek a hétköznapok
sőbb már csak nevük hangzása sejttette, hogy messziről érkeztek. A regulákban több az azonos, mint a különböző. Tulajdonképpen egyfajta, hasonló hangzású kitételeket rögzítenek a csizmadiák, a szűcsök, a kovácsok, a kerékgyártók, az ácsok, a kőművesek, a kőfaragók, a bodnárok, a takácsok, a szabók, a tímárok, a gombkötők, az üvegesek, a borbélyok. Ezeket olyannyira komolyan vették, hogy nemcsak a város mindenkori földesura, a nagy hatalmú püspök erősítette meg, hanem maga az uralkodó is. Az első figyelmeztetés a vallás tiszteletét hangsúlyozta. Ezzel a témakör-t rel foglalkoznak a nyitányként szereplő pontok. Tetszett, nem tetszett, ezt el kellett fogadni legalábbis látszatra. Vasár- és ünnepnapokra megvolt az elfoglaltság. Ilyenkor a mesterek és a legények díszbe vágták magukat, s elmentek a Szent Mihály templomba misét és prédikációt hallgatni, nehogy hibádzzék lelki épülésük. Gondoltak azokra is, akik eredendően renitensek, s a kákán is csomót kerestek. A csizmadiák 1695-ben úgy határoztak, hogy az ok nélkül hiányzók büntetésként 1 font viasszal „adóznak”., A kőművesek, az ácsok és a kőfaragók már nem természetbeni juttatást szabnak meg, megelégszenek azzal is, ha az érintettek a zsebükbe nyúlnak. A „felelőtlen” mesterek 20—40, a legények 10—20 krajcárt róhatnak le. Ha sajnálják ezt a summát, akkor elővigyázatosabbak lesznek, s ott sorakoznak a reggel hét órai szertartáson. A németek a jezsuitákhoz, a tótok a minoritákhoz jártak. Ha valaki azt hinné, hogy ritkán adódtak ilyen alkalmak, akkor jókorát téved. A polgárok odarendeltettek a különböző körmenetekre is, amelyek bizony bőven akadtak. Ha valaki unatkozott, igyekezett jó képet vágni, mert mindenki figyelte a másikat, az ájtatatosság ugyanis nem tartozott a leggyakorlottabb erények közé. A szenvedő alanyok legfeljebb azzal vigasztalták magukat, hogy egy oltalmat nyújtó szervezethez tartoznak, amelyre mindig számíthatnak. Nos ebben volt igazság, mert például mentesítette őket a kontárokkal való rivalizálástól.: Az ilyeneket a céhek makacsul üldözték, s ha mégis porondra léptek, le-í csaptak rájuk, lefoglalták szerszámaikat is. Persze a közösség tagjaitól is színvonalas munkát kívántak. Ha csak eny- nyi lett volna a tiloslista! Ezen az oldalon azonban seregnyi tétel sorakozott. A ma polgára saját maga osztja be az idejét, s hajnalba nyúló éjszakákon mulat kivilágos-kivirradtig, vagy valamelyik vendéglátóhelyen, vagy egy-egy meghitt hangulatú pince mélyén. Nem így régen! Kimondták ugyanis, hogy takaródzáskor — nyáron tíz, télen kilenc órakor — mindenki otthon tartózkodjék, mert ha nem teszi, akkor következik a bírság. A folyvást szeszes italra szomjúhozóknak is mérsékelni kellett önmagukat, mert istentiszteletkor valamennyi korcsma zárva tartott. Így rendelkezett a bölcs, az előrelátó magisztrátus, számítva a konok poharazgatókra, akik inkább hódoltak volna Bacchusnak. Keményen ostorozták azokat is, akik vasárnap délután úgy felöntöttek a garatra, hogy korhely hétfőjükön csak kókadoztak. Az ilyen legények — ezt at kőművesek kötötték ki — vagy egy heti bérüket vesztették el, vagy három) napi „árestommal” vezekeltek. 37
