Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 4. szám - SZÍNHÁZ - Bőgel József: Miskolci színészekkel Vologdában
közönség elismerőleg nyilatkozott a miskolciak rendezésének, játékának magas színvonaláról, készültségéről. Ilyen értelemben is esemény volt itt ez a vendégjáték, s ehhez hozzáteendő, hogy az információk szerint ez az első külföldi színházi együttes is, amely — legalábbis negyven éve — itt vendégszerepeit. Tegyük hozzá még, hogy az első magyar vidéki színház, amelyik — produkcióval — a Szovjetunióban és azon belül egy vidéki városban vendégszerepeit. Jó, hogy az Örkény egyik világszerte ismert darabjával történt, s az is jó, hogy egy — fejlődése jó csúcsán levő — prózai együttes, a Miskolci Nemzeti Színház hosszabb idő óta összeszokott csapata abszolválta ezt a feladatot, kiváló szervezettséggel, kondícióval és szakmai felelősségérzettel. Nem volt könnyű dolguk. A fogadtatás rendkívül szívélyes volt, a Drámai Színház egész vezetése és társulata mindenben segített, lelkesedett, elismert, jó közönséget is gyűjtött, megfelelő technikai feltételeket biztosított, csak egyvalamit nem tudott beszerezni: a tolmácskészüléket. Aggódtunk, hogy ez távoltartja majd a közönség egy részét, a másik rész pedig közben, szünetben stb. fog elszivárogni. Nem ez történt: az első este részben protokollos, a második este protokoll nélküli majdnem teltház volt, s nem láttunk elmenni senkit. Cserepovecben volt csak félház, de a fiatalok, kiskatonák végig kitartottak, s itt is jól mulattak, értették, élvezték a szituációkat, jellemeket, szerepeket. A nézők mindenütt megkapták a vologdaiak által készített tartalmi kivonatot, amely ebben a nemben a legszakszerűbb volt, amit valaha is láttunk, olvastunk. Tömör volt, képek, akciók, viselkedések lényegét, tartalmát jól összefoglalta annak a közönségnek, amelynek igen sok tagja láthatta már — oroszul — a Totókat, akár színpadon, akár a képernyőn. De megkapta, elragadta őket a Csiszár Imre által „kitalált” értelmezés és rendezői teljesítmény. Csiszár szcenikailag és film- és hangeffektusokkal világosan „keretelte” a drámát: ez a történet valahol Magyarországon, tágabb értelemben Közép-Európában, egy „kompországban” játszódik le, s a háttér egy esztelen háború, egy esztelen részvétel egy háborúban. Az őrnagy (Blaskó Péter alakításában) nem a Tóték előadásaiban megszokott, démonikus, idegroncs figura, hanem amolyan szét is roncsolódott, széthullott, monomániás, de éppenséggel ebbe a kisszerű világba is teremtődött (minden rezsimnek olyan vezetője van, amilyent megérdemel) alak, vezetőember. Tótné és Ágika (Tímár Éva és Fráter Kata kitűnő alakításában) is többsíkúak: szervilisek, tekintélytisztelők, fiukat, bátyjukat féltők, de felelősek is, mert belehajszolják önmagukat és Tótot (Polgár Géza elemi erejű alakításában) a végsőkig kitartásba, az oktalan és embertelen függőségi viszonyba. Azt is mondhatnánk, hogy mindezzel együtt Csiszár „olvasata” keserűbb az eddig megszokottnál, már ami a darabban világosan felismerhető 1944-es magyar helyzetértékelést illeti. Az egészet még külön megemeli, új dimenziókba helyezi a játék gro- teszk-expresszív volta. Ezt érezték meg a vologdai és cserepoveci nézők, ezt a másságot, az ő eddigi értelmezésüktől, benyomásaiktól is elütőt. Tiszta nevetéseket, felismeréseket lehetett a nézőtéren hallani, tapasztalni, ezúttal nem a poénoknál, hanem a szituáció-csúcsoknál, jeléül annak, hogy a lényeget az előadás minden részletében megértették. így jött létre az egyik leghatékonyabb külföldi vendégszereplés, noha a szöveg közvetlen értése korántsem volt biztosított. Nem baj, így még maradandóbb lehet a közönség élménye. (Vége) Bőgel József 75
