Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 4. szám - A HEVESI SZEMLE VENDÉGE - Farkas András: Egy délután Szokolay Sándorral
a Hevesi Szemle vendége Az igazság pillanata-zenében (EGY DÉLUTÁN SZOKOLAY SÁNDORRAL) A látogatást két telefon is megelőzte. Kértük az időpont rögzítését; alkudtunk a lapzárás indokával, végül is egy órát ígért, a lakásán, a budai Hegyalja úton. Jobb szerette volna, ha Debrecenbe utánamegyünk, zsűrielnök a nemzetközi énekestalálkozón, ott majd lesz bőven időnk elbeszélgetni. Ragaszkodtunk a budai környezethez, mert „az oroszlánt a barlangjában ...” Délután, a ránkszakadt nyári zápor és a negyedórányi késés szégyenével húztuk is a nyakunkat, milyen választ kapunk már a belépés zavarában a zeneszerzőtől. „Akiből” nagyon készültünk. Azért is, mert pedáns egyetemi tanár a Zeneművészeti Főiskolán, „zenei hatalom” a tévében, mindenütt ismert Mester zenekarok és kórusok háza táján; operái, az 1964-ben, Garcia Lorca drámájából zenébe álmodott Vérnász, az 1968-ban keletkezett, Shakes- peare-ből átköltött Hamlet, az 1973-ban, Németh László írásából alkotott Sámson itthon egyedülálló rangot biztosít számára, de Európában is ismertté, megbecsültté tette a nevét. Az 1985-ben lezárt Brockhaus—Riemann Zenei Lexikon már tudja, hogy a Kazantszakisz regény epikai és eszmei anyagából táplálkozva Szokolay Sándor már 1985-ben befejezte az Ecce homo-t, negyedik nagy zenedrámáját, két nyelven, magyar és német szövegkönyvvel. A görög író által megörökített görög hősöket magyarba költötte át! A dráma címe mégis latin, Ecce homo, mert a megfeszített Krisztust, mintha Munkácsy romantikus képlátomása is közreműködne ebben, mi ezzel a két szóval is összekapcsoljuk. Mert a fenséget, a misztériumot, a misztikumot köznapi szavakkal nem lehet kizengetni. És talán azért is, mert a zavarát leplező vendég, a Mesterhez felkéredz- kedő civil mindig is kapkodással teríti le szándékát. Még álltunkban azt az igényt fogalmaztuk meg: mondaná el nekünk, hogy a Kazantszakisz-írásból hogyan választotta ki azt a szövegrészt, eszmei vonulatot, amely végül is hordozója lehetett a hősöknek, azoknak a rettenetes feszültségeknek, amelyek végül is a drámát elénk állítják. Eljuttatják a hősöket, vagyis közülük az egyetlent, akiért érdemes mindent ezerszer újragondolni; Manolioszt odave- zérlik addig az áldozatig, ahol ismét-újból felrepül a kérdés: hát minden tragédiának be kell következnie? És csakis így kell bekövetkeznie? Hiszen a regény eredeti görög címe szószerinti fordításban: Krisztust újra megfeszítik! És a véráldozatot hamis vád előzi meg! A zeneszerző, miután helyet foglaltunk a világos-barna színek harmóniáját árasztó nappaliban, ahol külön kis tálalóra kikészítették már a porcelán csészéket a kávéiváshoz, átmegy a dolgozószobájába és baráti szöveg kísérete mellett előhozza azt az Utószót, amelyet az operához írt. Ezt a dramatur76
