Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 4. szám - SZÍNHÁZ - Bőgel József: Miskolci színészekkel Vologdában

valamiféle frusztráció: az elsőben személyi tulajdonaitól, lakásától, sőt, feleségétől fosztanak meg egy élősdi kispolgárt, s a lecsupaszított lakásban nem marad a végére más, mint egy Sztálin-kép ... A másodikban politikai-társadalmi identitásától fosztódik meg egy fiatal pár, s beevez a nyárspolgári szemlélet és gyakorlat vizeire. A harmadikban pedig a szokásaitól fosztódik meg egy család, az esküvői rítus, magatartások lemeztelenítésével. A színpadkép hátterében egy Tatlin-kép — a tulajdonképpeni játéktér előtt a jelenetek előtt és közben filmszkeccsekre emlékeztetető groteszk össztánc: így lesz a produkció Archipova és az emelt realizmusú színészi játék jóvoltából félig múzeumi, félig ironikus-groteszk játék, máig ható tanulságokkal.

A színháznak mindehhez harmincnyolc színésze van, közöttük jócskán különböző kitüntetettekkel. A társulat sem a vezetés, sem az összetétel tekintetében nem mondható régóta szilárdan együtt dolgozó műhelynek, ám az is biztos, hogy akár Leningrád, akár Moszkva hatósugarában szándékozik és képes eljátszani a sok, újra törő, a „csakazértis megmutatjuk” együttes szerepét. Kevéssel ezelőtt új igazgatót kapott a régóta itt játszó, érdemes művész-színész, L. Rudoj személyében. Jó színésznek mondják, alig több negyvenévesnél, s minden bizonnyal művészszínházat (ha úgy tetszik, auto- nómabb színházat) kíván majd csinálni. Korábban is, most talán még jobban teszik, kezdtek drámaírókat „gyűjteni” a színház köré, mint például Belovot, Csernyákot. Kapják és várják tőlük továbbra is a valóságfeltáró darabokat. Elmondták, hogy a szovjet drámairodalomnak van egy egészen érdekes írónővonulata, amelynek a tagjai — a nálunk is ismert, de még nem játszott Petrusevszkaja, továbbá a Kedves Jelene Szergejevna című darabjával, amely egyelőre csak folyóiratban jelent meg, híressé vált Razumovszkaja, a közelesen drámakötettel kirukkoló, de még szintén nem játszott Szokolova — a mai szovjet nő, az emancipált, a szocialista társadalomban emanciáplódott, de még sok régi és új gonddal küszködő asszony problémáit ábrázolják élesen felvázolt konfliktusok segítségével. Felhívták még a figyelmet Kazancev Régi ház-ára és V. Arro munkásságára.

Az évadot októberben kezdik, évente hat-nyolc bemutatót tartanak, s odahaza májusig játszanak. A május mindig a megyei tájolás időszaka, júniusban, júliusban pedig más régiókban vendégszerepeinek. Ez utóbbi hónapokban fogadják a vologdai színházban a fővárosi vagy más megyei színházakat, s ezeknek az előadásoknak — magyar kifejezéssel élve — műfajpótló szerepük is van. Magyarán: máshonnan, gyakran más műfajú előadásokat kérnek és kapnak. Gazdálkodásukban jelen van a nyereségérdekeltség elve és gyakorlata. A megyei tanács a fenntartó és a közvetlen irányító szerv, Mondják, hogy a műsortervet nagyon sok fórumon kell egyeztetni. Jobb lenne, ha vagy abszolút szabadságot adnának a színháznak az abszolút politikai-művészi felelősség elve alapján, vagy életbe lépne az abszolút centralizáció (tehát minisztériumi irányítás).

Ide jött el a Miskolci Nemzeti Színház a Tótékkal. A produkció itt érte meg a hatvanadik előadását, s ezt követően mégegyszer színre került Vo- logdában, majd egyszer Cserepovecben, egy művelődési központban. Volt már vele a színház Varsóban és Katovicében, éppen egy évvel ezelőtt. A bemutatója a fővárosban (Játékszín) zajlott, némi nehezteléssel is a miskolci irányítás részéről. Sokszorosan kipróbált előadás tehát, sokfajta közönségtől ismerten, abszolút kész, exportképes, szállítható állapotban. Ezt a vendéglátók is észrevették, s mind a vezetők, mind a színésztársak, mind a nagy74