Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 1. szám - HAGYATÉK - Epizódok Eger múltjából
badhely, délről a Theátrum /ogta közre. Első hallásra talán kissé fárasztónak tűnik ez a lista, mégsem feleslegesen soroltak egyes tételeit. Az elhelyezkedés rendje azt bizonyítja, hogy eleink okosan gondolkodtak, s jól választották meg, hogy hol vernek gyökeret. Az se mellékes, hogy az utódok figyelembe vették, méltatták őseik leleményességét, s ez a hagyomány később is tovább élt, hiszen a településszerkezet Eger centrumában ma is a középkori polgárok emlékét őrzi. Azok arcélét villantja fel, akik — engedve az ésszerűség követelményeinek — alkalmazkodtak a vár fényes hajlékaiban székelő papoknak, a hatalmas püspök-földesúr- nak, akik rettegtek a tatár hordáktól, akik unokáik tudatában rögzítették a mindig újrakezdés, a semmiből is sokteremtés csodálnivaló tudatát. Kellett is ez az erő, hiszen jött a török regnálás, egymást követték a pusztítás esztendei. A 91 évre berendezkedő új urak mit sem törődtek az építkezéssel. Otthonaikat fából fabrikálták, lemondva mindenféle igényességről. Tanulni azért tőlük is lehetett, ellesve azt, amiben elődeink szűkölködtek: a higiéniai érzéket. Az 1687-es visszafoglalás siralmas leltárral járt. Mindössze néhány kőházat vettek számba, azaz a bizakodók ismét nulláról rajtolhattak. Allah híveinek kegyhelyeit ismét keresztény templomokká formálták, a félhold egykori diadalát ma már csak a minaret karcsú tornya hirdeti. A Dózsa György tér 1. szám alatt az 1950-es próbaásatások egy nyolcszögletű török fürdőmedence nyomaira bukkantak. Megnyugtató hír az, hogy az Országos Műemléki Felügyelőség szakemberei nemcsak folytatják, hanem be is fejezik a rég abbamaradt helyreállítási munkálatokat, s a megyeszékhely egyik idegenforgalmi nevezetessége lesz ez az oszmán örökség. A rossz szokások sokáig hatottak, olyannyira, hogy szigorú rendelkezésekkel kellett megtiltani a nem időtálló, a tűzveszélyes hajlékok emelését. A következetesség nem volt hiába. A kitűnően felkészült, a leleményes, az agilis, az építészethez is értő püspökök ritka bravúrt produkáltak. Fél évszázad alatt — az 1700-as esztendők második felében — megszületett az egyedi arculatú, a sajátos karakterű barokk Eger, amely alapvetően különbözik osztrák testvérétől, amely római rokonaihoz hasonlít, amely magán viseli az olykor zseniális tervezők ritka adottságainak ezernyi jellegzetességét, amely a hazai architektúra nemzetközileg is elismert gyöngyszeme. Mindez ötven év alatt létesült. Gerö László Egerről szóló könyvében nem véletlenül állapítja meg azt, hogy ilyesmire nincs példa a hazai városok krónikájában. Nemcsak a középületek, hanem a kisebb házak regimentje is szemet gyönyörködtető. Rácsodálkozunk a Líceumra, hazánk legszámottevőbb cof-stílusú műemlékére, a legszebb magyar barokk templomra, a minoritákéra, de elbűvöl bennünket a Civitas Carolina, a Ká- roly-város valamennyi építménye. Ez az a hagyaték, amelyet később sem lehetett felülmúlni, amelynek kincseivel aligha kelhetnek versenyre — a székesegyház kivételével — a klasszicizmus relikviái. (iv) 3* 35
