Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 4. szám - HAGYATÉK - Rónai Mihály András: Egy fejezet Egerről

• Hagyaték

SHHMBHHDII

RÓNAI MIHÁLY ANDRÁS:

Egy fejezet Egerről

Életemnek és családom életének egy fejezetét abban a reményben vázolom ide, hogy talán az egri helytörténet, művelődéstörténet hasznát veheti.

Apám Egerben született ugyan, de majdnem csak véletlenül, mert nagy- szüleim csak átmenetileg, igen rövid ideig laktak itt, s ő onnan velük együtt még pólyáskorában elkerült. így aztán nem is őróla szól ez az egri fejezet, nem Rónai Mihályról, hanem az ő testvérbátyjáról, Rónai Dénesről, aki — mielőtt Budapesten a magyar fotóművészet klasszikusává, a híres cigarettás Bartók-portrénak s annyi másnak alkotójává lett volna — hét esztendeig, 1903-tól 1910-ig — Egerben élt és dolgozott.

Jól megjárta már a világot, itthon és külföldön „valcolt”, mint a régi mesterlegények, képei ott voltak a millenáris kiállításon, millénniumi ösztöndíjat is nyert a bécsi Graphische Lehr- und Versuchsanstaltra, a pestiek után a klasszikus német és francia mestereknél, Münchenben Hanfstánglnél, Hamburgban Dührkoopnál, sőt Párizsban Nadarnál és Lyonban a Lumiére testvéreknél is dolgozott, mire összespórolta az egri műteremre valót. Hogy miért épp Egerben nyitott műtermet, bizony nem is igen tudom. Talán mert az édesapja akkor már, hosszú vándorlások után, Heves megyében volt pék, Tiszafüreden (ma Szolnok megyéhez tartozik).

1903 november végén nyílt meg Rónai Dénes maga tervezte szép, nagy egri műterme a város korzóján, az érseki rezidenciával szemközt; a Heves Megyei Takarékpénztár házának (bár lehet, hogy a szomszéd háznak) Széchenyi utcai, régi, tág, kocsibejáró forma kapuboltozatából nyílt rálátás az Eger patakig lenyúló udvar virágoskertjében álló műteremépületre. A kapubolt alatt s a korzón az egri dámák fényképei közt a dohánygyári lányokéi is künn a kirakatban. Ebből lett is egy kis skandallum, de a mesternek nem ártott meg. Nem, mert hamar lett belőle nevezetesség Egerben. Híre ment a munkájának, tetszett is az egrieknek az újdonság, hogy világlátott, külföldön képzett fotográfusuk van, s ő Egerben jól is érezte magát. Korcsolyázni járt s a híres egri meleg vízben úszni, egy reáliskolai tanárral közösen megalapította (én legalább így tudom) az első egri sportklubot, az ETÉ-t, az olimpiákon vizsgázandó egri úszósport bölcsőjét.

Mikor aztán cikkét, melyet a magyar fotóanyagok gyártásáról írt, egy vasárnapi számában a Pesti Hírlap közölte, s külön egri bemutatót rendezett abból a huszonöt képéből, amellyel a pesti Műcsarnokban, az első nemzetközi fotókiállításon a második díjat nyerte el — akkor már büszke is volt rá Eger.

Ennek köszönhette — meg egy fotoamatőrködő, művelt, ifjú papnak, aki Szmrecsányi püspök titkára volt — pályája újabb állomását, amely állomása lett az egri művelődéstörténetnek is.

56