Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 4. szám - ZENE - Ocskay György: Portrévázlat egy egri muzsikusról

által igyekeznék oktatva mulattatni. Egerben az ivászaton kívül vajmi nehéz lehet testet, lelket üdítő szórakozásra találni. Eddigelé nem volt oly tényezőnk, mely társadalmi életünk jegét megtörni és felolvasztani képes lett volna, de ma már bírunk ilyent városunkban az újonnan alakult dalár egyletben.”

Ez idő tájt egymás után létesülnek hasonló egyesületek szerte az országban. A dalkör német mintát követve a múlt század műkedvelő együtteseinek sajátos típusát képviselte. Annak ellenére, hogy jellegzetesen a romantikus életérzés szülötte, számos vonását a huszadik századra is átörökítette. Természetesen férfiakból álló együttesekről van szó. A testület legfőbb ösz- szetartó erejét a tagok szoros baráti kapcsolata jelentette. Egerben, akár a többi hazai dalárda esetében, kezdetben nem a magas művészi színvonal elérése, vagy az igényes műsorválasztás volt a fő szempont. Jó alkalmat teremtett a közös éneklés arra, hogy a dalosok egy-két röpke órára szabaduljanak az otthoni kötelékektől, viszonylag kulturált körben töltsék idejüket. Később a dalárdák fontos jellemzőjévé lett a versenyszellem. Nemes virtus hajtotta az énekeseket arra, hogy tudásukat összemérjék más dalegyletekkel. Ennek érdekében rendezték a sokszor hihetetlen méretű dalosversenyeket, olykor több ezernyi résztvevővel. Működésüket a szebbik nem élénk érdeklődése kísérte. Egy-egy sikeres szereplés után finom kezek kötöttek szalagot az egyesületi zászlóra, s a dalárda tagjainak ajkán fáklyavilágítás mellett, sok egri ablak alatt csendült fel május éjszakáján a szerenád .. .

Az Egri Dalkör tevékenysége megalakulásától kezdve a városban közügynek számított. A dalversenyekről előkelő helyezéssel hazatérő énekeseket a fellobogózott vasútállomáson hatalmas tömeg fogadta, ünnepi köszöntők hangzottak el, a dalárda tagjai valóságos diadalmenetben vonultak be a városba, Eger büszke volt egyesületére. A tagok kedvét azonban gyakran hűtötte le a lakosság közönye. Mivel önfenntartók voltak, olykor szinte fillérenként kellett összegyűjteni ük a nagyobb fellépésekhez szükséges pénzt.

A Dalkör léte, és akkor már több mint negyedszázados sikeres működése bizonyára fontos ösztönző tényező volt annak a fiatal muzsikusnak a számára, aki az első világháborút megelőző években került Egerbe, s akit Huszthy Zoltánnak hívtak. A kolozsvári születésű fiatalember akkor még nem sejthette, hogy egész életének, működésének, művészete kiteljesedésének színtere lesz ez a város. Megjelenésében van valami meseszerű. Szorosan ugyanebben az időben kerül Egerbe hegedűtanárként Kaufmann Emmy, akinek nevéhez majd a város új hegedűs generációjának felnevelése fűződik, Fógel Elemér okleveles mérnök, zeneakadémiát végzett csellista, Liman Emil, a későbbi Kaufmann—Fógel vonósnégyes brácsása és mások. E képzett muzsikusokból álló gárda működésének szellemi központja Gáspárdy Katinka kultuszmissziót teljesítő magán zeneiskolája volt. A igényes zeneoktatás megindulásával remény ébredhetett Eger zeneileg művelt közönségének megteremtésére. Csak Huszthy Zoltán, a város zenei életének későbbi vezéregyénisége nem rendelkezett hivatalos, képzettséget és képesítést tanúsító okmányokkal. Tizennyolc évesen ugyan beiratkozott Kodály Zoltán zeneszerzés tanszakára 1912-ben, de még a tanév során kimaradt. Mi lehetett az oka? A fiatal muzsikus állhatatlansága, vagy anyagi gondok terhelték, mint majd későbbi éveiben annyiszor?... Egy biztos: a fiatal mesterrel való találkozás — mint ez Huszthy pályafutásából majd látható — nem maradt nyomtalan.

42