Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 4. szám - Kiss Sándor: A zene mindannyiunké
A zene mindannyiunké Az ember létével egyidős önkifejezési vágya az, hogy pillanatnyi érzéseit, hangulatait, gondolatait, megsejtéseit, vágyait, álmait másokkal megértesse, azaz közelebb kerüljön társaihoz, azokhoz, akikkel összeköti sorsa, munkája, ellátandó feladatköre, azokhoz, akiket szeret, tisztel, becsül, nagyra tart, akiknek véleményére ad, akiket meg óhajt, meg akar győzni, nyerni. Megismerte a szó hatalmát, a hatásosan tálalt, tolmácsolt mondandó erejét, de rájött ennek korlátáira is. Arra, hogy a nyelvi nehézségek szűkítik a kört. Azt is felfedezte, hogy a lélek ünnepélyes pillanataiban fakadó muzsika nem ismer földajzi határokat. Jelzéseit mindenki veszi, s hallgatóban újraéled, továbbrezdül a neki is postázott öröm és bánat, keserűség, tettvágy, borongás, nekibuzdulás. A szakemberek szerint ezt a kincset is a minden értéket teremtő munka szülte, annak ritmusa szegődött később messzi elődeink szolgálatába, hogy szórakoztassa, pihentesse, gyönyörködtesse, jobbá, nemesebbé, az igazra fogékonyabbá formálja őket. Folyóiratunk e száma ezt a sokrétű feladatkört taglalja. A szerzők, a riporterek bemutatják a neves mestereket, azokat, akiknek nevét Európa-, sőt világszerte ismerik. Ugyanakkor erős szálakkal kötődnek megyénkhez. Emlékeznek a zseniális Ferencsik Jánosra, aki egy esztendővel halála előtt Egerbe jött, hogy Bj-ahms-hangversenyt dirigáljon. Utazása előtt vallott hivatásáról, pályájának tanulságokban bővelkedő fordulóiról. Megnyilatkozik az a Szokolay Sándor, akinek nemcsak tehetségét, hanem humánus alapállását is méltatjuk. A barokk városban született, s ma is szívesen emlékezik az itt töltött esztendőkre a nyolcvanöt esztendős Rajeczky Benjámin, aki Kodály kortársaként, barátjaként aggódik a zeneoktatás jövőjéért. Nem marad el a hagyományos megyei körkép sem. Felidézzük Huszthy Zoltán alakját, aki autodidakta karnagyként a legkiválóbbak közé nőtt, s oly sokat tett — méghozzá önzetlenül, anyagi ellenszolgáltatást sem várva — azért, hogy Gárdonyi városa az énekkari kultúra fellegvárainak sorába emelkedjen. Citeraegyütteseink életéről, munkájáról szól Pribolyszki Mátyás, hangsúlyozva tehetségüket, áldozatvállalásukat, és egyben figyelmeztet a kellő értékelésre. Természetesen — a már kialakult gyakorlat szellemében — a fő témához kötődve jut fórumhoz az irodalom, a képzőművészet, mintegy nyomaté- kolva azt, hogy a múzsák miattunk léteznek, egymással karöltve, egymást jól kiegészítve hatnak, mindannyiunknak kínálják magvas ajándékaikat. Nemcsak hangjegyekbe kódolva, hanem szavakba öntve, színekbe oúj- tatva, szobrokba mintázva is. Kiss Sándor 3
