Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Galambosi László: A játék angyala (vers)
© Vers-próza Kopogsz. A világ gömbjéből kicsap az első tűz, aranyló haj-sisak vakít fejedről, ujjaid között a játékosság almája pörög. Alattad láthatatlan kiscsikó, ringat csupán, a láng s a néma hó távol kering. Még nem suhan feléd a Jajt szolgáló korbácsos cseléd. Üveg hasán bárányfehér a csík, szájad szikrázó tejhabbal telik. Alszol. A sűrű álom-orgona föléd borul, zöld tündérek foga koccan, az álomszirom-rengeteg selymén üvegruhában lejtenek. Tágul az erdő. Lobognak a fák, az egymást-érő smaragd-bóbiták. A madár majdnem tenyeredre száll, rikolt, csapong, a fölébredt bogár fülel, talpad elől száguld a gyík, fején jácintkék korona virít, fogságba ejtenéd, de tüskevár védi, rezeg a sok szeder-pohár. Nagy László: Thorez mm GALAMBOSI LÁSZLÓ A játék angyala Habzik, lobog az égi rózsafa, öntözgeti a Játék Angyala, csillag gyújtani bimbóira száll, csodáld soká, pöttöm Pipacskirály. A Fényinas, a lepke, rádköszön, a világ ujján arany kisköröm villog s a Mese hármas oszlopán nem nyílik éj, csak fáklya-tulipán. A fönti táj a lentire hajol, a láng-kastély s az omló köd-akol egymás mellé sodródva függenek. Két óriási Mindenség-remek mélyére látsz, hol polipként mozog a sors-roppantó okozat s az ok. Rózsát hevíts, bő páncélszárnyakon föléd suhan az örök Oltalom s a Kék Gömböt, hol életed forog, gyémánttá csiszolják nagy csillagok. 4
