Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 3. szám - KÖNYVEKRŐL - Rákosné Ács Klára: Vallanak a betűk
(1970. február 27-i) rádióinterjúját adja közre a kötet. E fejezetet Kovács Ernő írása zárja, amely a budapesti Frankel Leó Általános Iskola alapításának 200. évfordulóját köszönti. A külföldet Voksán József, Illés Lajosáé és Sárost Károly dolgozatai mutatják be. A szerzők megismertetnek bennünket a Pedagógusok Szakszervezete külföldi kapcsolataival, a legfontosabb külföldi neveléstudományi intézetekkel, a Vajdaságban élő népek, nemzetiségeik nyelvével. A kötet utolsó fejezete tájékoztat az 1983/84-es tanév statisztikai adatairól, az 1984-ben kitüntetett pedagógusokról, felsőoktatási intézményeinkről és az előző két évkönyv tartalomjegyzékéről. Itt található Nábrádi Mihály nyílt levele a szerkesztőhöz, amely az évkönyv eddigi köteleinek fogadtatásáról, visszhangjáról szól. E nyílt levél szinte vigasztalni kívánja a szerkesztőt, illetve a kiadót, Nagy érdeklődést váltott ki Rákosné Ács Klára pszichografológiai elemzéseket tartalmazó könyve, a Vallanak a betűk. A kötet anyagát érezhetően nagy szeretettel és megbecsüléssel Szilágyi Ferenc gyűjtötte egybe és gondozta, kötetzáró Arcképvázlatában pedig irodalmi igényű esszével is tájékoztatni, elfogadtatni akart. Jeles tudósok szakvéleményükkel társultak az analízishez — s mégis, mint ez várható volt, a könyv heves tiltakozásokat, s az egész grafológia indulatos elutasitását is kiváltotta. S hogy miért „várható” a XX. század végén ez a tiszta tudományt védő, nemegyszer durván elhatároló hang? Mert érzésem szerint egész tudományos életünkben uralkodik az a fajta korlátozó racionalizmus, amely mindig az érték- vesztésekkel terhelt, hitetlen korszakokban hódít. Rákosné Ács Klára a könyv mottójába emeli legfontosabb gondolatát: „Hinni valamit tudás nélkül: babona; de nem hinni valamit tudás nélkül: szintén babona.” S ezzel az utóbbi babonával védekeznek a társadalomtudományok képviselői és a művészetek tudósai is, amikor görcsösen számszerűségre törekszenek, amikor dolgozataikat Rákosné Ács Klára: Vallanak a betűk 83 hogy érdemes tovább folytatni ezt az utat, mert van érdeklődés, van olvasótábor még akkor is, hogyha gyenge a visszhang, ha úgy tűnik kevesen foglalkoznak vele. Ez esetben a recenzor is csatlakozik Nábrádi Mihály írásához, az általa felvetett gondolatokhoz, arra biztatva a Tankönyvkiadót, a szerkesztőt, hogy csak így tovább! Kedves Pedagógus Kollégák! Rólunk, nekünk szól Köznevelésünk 10. évkönyve. Ismerkedjünk meg gazdag tartalmával, hasznosítsuk az így szerzett ismereteket is, írjuk meg véleményünket a szerkesztőnek, tegyünk újabb javaslatokat! A Petró András szerkesztette kötet külső megjelenésében is méltó az évfordulóhoz, ami elsősorban a Dabasi Nyomda alkotógárdáját dicséri. Kár, hogy csak 3500 példány készült belőle. Nagy Andor olvashatatlanná deformálják a grafikonok, a statisztikák, amikor a gondolatot egzakt tényekkel pótolják. Ebben az új „pozitivizmusban” háttérbe szorul minden emberi, hiszen az emberi megnyilatkozások — így a művészet is! — megbízhatatlanok, túlságosan rebbené- kenyek, ellentmondásosak, rengeteg „mögöttes” tartománnyal szédítenek. Ömle- nek, zúdulnak ránk az információk, a semmire se jó adatok, s mint a kábítószerek, megbénítanak. Ha mindenre kínálkozik bizonyító anyag, mérhető tény — ugyan mi dolga az embernek, van-e, lehet-e még értelemadó feladata? S ott a másik, régebbi, de új alakban csakugyan létező csapda: a valódi babona és a sarlatánság, amely ma is a jó üzleti lehetőségeket szimatolva fenyeget. Rákosné Ács Klára munkája, s amennyire tudom, életútja is a legnehezebbet, és számomra a legrokonszenvesebbet célozta meg. Iszonyattal fordul el az üzleties sarlatánságtól — félelme, igényessége okozta, hogy nem tudott iskolát teremteni, tanítványokat nevelni —, s amikor ismeretlen területekre hatol, olyan erőket és energiákat érzékel, amelyeknek természetéről még alig tudunki
