Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 3. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Gábor László: A műelemzés lehetőségei
tés, a líra prózává alakítása, az értelmezés helyett a vélt tartalom visszaadása. Ha négy esztendőn keresztül elfogadták az ilyesmit a diáktól, majdnem hiába próbálja a tanár másfelé terelni. Mint a vendégmarasztaló sár a kocsit, úgy fogja a kényelmesség az egyébként fantáziadús fiatalembert is. Különösen manapság, amikor a gazdaságosság fogalma már nemcsak pénzügyeinkre terjed ki, hanem életünk egyéb vonatkozásaira, emberi kapcsolatainktól kezdve olvasmányainkig. Ami fáradsággal, lemondással, szenvedéssel jár, arra nem is érdemes vállalkozni — ezt hirdeti a sikkes és sikeres életfilozófia. A pillanatnyi előny, az átmeneti könnyebbség sokszor vonzóbb az ifjak számára is, mint a küszködés, aminek esetleg nem is lesz meg az eredménye, mivel kockázattal jár. A távlati célok, a nagy elképzelések, a fantaszta elszáná- sok csak mosolyra késztetik ezeket a nemzedékeket. Persze, mint minden jelenség, ez is kétarcú. A józanság nem rossz tulajdonság. Színre-szóra nem érdemes lelkesülni, áldásos dolgokat elfogadni, viszont a valódi értékeket sem tiszteli már ez a generáció annyira, mint kellene. Bár, hozzá kell tenni, hogy nem annyira vészes a helyzet, mint első pillanatban látszik. Az életkori sajátosságnak számító hevülés, mint vékony jégpáncél alatt a víz, ma is megtalálható a húszévesekben. Csak a kulcsot nehezebb megtalálni hozzájuk, kételyeikkel együtt keli elfogadni őket ahhoz, hogy aztán sokoldalú választ próbáljon megfogalmazni az, aki a katedrán érvényes igazságot, tudást kísérel meg számukra adni. Választani kell tehát, s egyszerre kell színét és visszáját adni az oktatott tárgynak: úgy szükséges tárgyszerű előadást vagy gyakorlatot tartani, hogy az módszertani útmutatóul szolgáljon. így például ha a romantikáról van szó. az is elképzelhető volna, hogy egy fél évig másról se essen szó, mint mondjuk Byronról, de lehet, hogy csak neki is egyetlen művéről. Fontosabb az intenzitás, mint az extenzivitás, azt kell felmutatni, milyen eljárással lehet lehántani a lényegtelent a lényegesről, a felszíntől hogyan lehet eljutni a mélységig, megvizsgálva a kor és alkotó kölcsönhatását, a mű belső jelrendszerét, s azt, hogy ez miként szolgálja a mondandó teljességét. Kissé messzekalandoztam, mert az első időszak inkább csak előszoba. Maga a tantárgy címe is ezt sugallja: bevezetés a műelemzésbe. Itt inkább olyan alkotásokat kell választani, amelyek eleve közel állnak a hallgatókhoz. Ami az ő emberi problémáikhoz, gondjaikhoz hasonló, azt könnyebben tudják „venni”, majd később az „időutazásban” is magától ér- tetődőbben lesznek majd társak. Természetesen más eljárást is lehet választani, de hozzám ez volt legközelebb. Nyilvánvalóan több tényezőt is számításba kellett venni, így például, hogy a tanítványok többsége lány, s figyelni kellett arra is: általános iskolai tanárok lesznek, s ezért némileg a gyermekirodalomba is bele kell látniuk. Így alakult ki az elemzendő olvasmányok jegyzéke, szerepelt rajta a többi között Fejes Endre, Cserepes Margit házassága című drámája, Lázár Ervin, Gyere haza Mikka- makka című meséje, Hajnóczy Péter, A halál kilovagol Perzsiából című kisregénye, Ajtmatov, Tengerparton futó tarka kutya című regénye, Ady Endre, A feltámadás szomorúsága és Juhász Ferenc, Babonák napja csütörtök, amikor a legnehezebb című verse, Dobos László, Hólepedő című regénye. Ezek alapján kiselőadások hangzottak el. minden órára más-más hallgató készült, s munkáját együtt beszéltük meg a csoporttal. Több előnnyel járt az, hogy mai alkotások szerepeltek döntően ezen a listán. Nem alakult még ki egyfajta felhasználható közhelyrendszer velük kapcsolatban, sokszor egymásnak ellentmondó kritikákat kellett tanulmányozniuk a diákoknak. Megismerkedhettek így folyóiratokkal, szerzőkkel, friss gondolatokkal. Általában azt hozta ez a módszer, amit vártam, különösen azért, mert az előző órákon mindig érdeklődtem a készülés folyamatáról, arról, hogy éppen mit talált a vállalkozó, mi ütött szöget a fejébe. A szívós, hétről hétre fogódzókat kereső együttgondolkodás olykor meglepően jó, máskor szűkös eredményhez vezetett. Esősorban attól függött, hogy milyen talajra hull a mag. Egy-egv csoport légkörét, jóra való hajlandóságát sok minden eldönti. Alapvetően az. hogy a hangadó egyéniségek elfogadják-e a tanár értékrendjét, tudnak-e azonosulni vele. merre terelik a közhangulatot. A fegyelem olyan légkörét meg lehet-e szépszerével teremteni, amely szükséges a nyugodt munkához, vagy pedig szigorral és keménységgel lehet csak valamiféle kis „előrearaszolást” elérni. Néha meglódul az a kis közösség, amely óráról órára próbálkozik közelebb kerülni az irodalomhoz, néha pedig sehogy sem boldogulunk ... Az ember persze türelmetlen az elején, később jön rá, hogy egy félévben csak néhányszor adatik 67
