Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 3. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Gábor László: A műelemzés lehetőségei
meg égy-egy kimagasló óra, amikor minden sikerül, s mintha angyal szállna el a tanteremben lévők fölött, megvalósul valami a műelemzés lényegéből. Közben persze zajlanak az események: szüret, szünet, zárthelyi állítja meg a folyamatosságot, tagolja a főiskolai élet alapegységét, a félévet, amelyet a szorgalmi időszak után vizsgák zárnak. Az egyik legfontosabb esemény a gyakorlatok során az évfolyamdolgozat elkészítése. Ennek tudományos igényű munkának kell lennie, természetesen azon a szinten, ahová a hallgatók eljuthatnak. Külsőségekben ugyanúgy kell elkészíteni, mint bármilyen más elméleti igényű alkotást, ellátva jegyzetekkel, föltárva a szakirodalmat. Tulajdonképpen ezen dől el, hogy mennyit értett meg a diák az elmondottakból, mennyire tud megbirkózni egyedül az értelmezésre szánt művel, a papírral, a tollal — tud-e önállóan gondolkodni. Különböző alkotásokat kellett elemezniük a hallgatóknak, a legkevésbé Örkény István, Rózsakiállítás című regényével birkóztak meg, a legjobban Balázs József, Fábián Bálint találkozása Istennel című munkáját közelítették meg. Nemcsak attól függött természetesen ez, hogy milyen nehéz volt a mű lényegét megtalálni, hanem attól is, hogy melyik társasággal sikerült igazából zöldágra vergődni. Mindenesetre Balázs prózájának minden vonatkozását szinte előírásszerűén és magas szinten feltárták. Öröm volt olvasni, ahogy ragaszkodva a tárgyszerűséghez lódult meg a fantáziájuk, túljutottak a középiskolás boncolgatás ellentmondásain, valóban „felsőbb osztályba” léptek. Persze, jött a következő periód-s, elmúlt a félév. A diákoknak meg kellett szokniuk, hogy más és más tanárhoz kerülhetnek. A második félévtől irodalomtörténetet tanítottam másodévesek számára. Legjobb csoportomat, valamikor: tanárom, barátom vette át. Természetesen más módszerekkel, elképzelésekkel végzi munkáját. Valahogy ez is hozzátartozik a felsőoktatás lényegéhez: a közös célhoz másként és másként közelítenek a különböző egyéniségek. Kinekkinek megvan a kutatási területe, amiben jobban otthon van, s ebből többet ad át, s ezen keresztül az emberi szellem mélyebb áramlatait is fel tudja mutatni. Amikor volt tanítványaimat kérdeztem, hogy milyen az új szeminárium- vezető, kicsit elszomorodtak. Legalábbis az elején. Sikerült közös hullámhosszra állnunk az eltelt hónapok alatt, s most új világba kellett belelátniuk. Egy formálódó csoport számára ez némileg riasztó, hogy a megszokáson túl kell lépniük. s alkalmazkodniuk. Aztán később már másként beszéltek az órákról. Jellemzésül olyasvalamit mondtak, ami általában érvényes: kollégám belép a terembe, szigorú arccal előveszi a névsort, majd túlesve a katalóguson mintha kinyílna, más emberként szólna. Valóban: csak a fegyelem és a teljes nyitottság kettősségében valósítható meg a magas szintű képzés, csak így lehet nevelni a holnap általános iskolai tanárait. Egy félév, esetleg egy év nem hosszú idő. Attól függ persze, merről nézzük. Ha azt tekintjük, hogy magyar szakos főiskolai hallgatók első lépéseit egyengettem, amikor minden benyomás jobban rögződik, mint bármikor később, talán érdekes volt ez a néhány gondolat Fel sem mértem talán akkor a felelősséget, amely rám nehezedett. Mindenesetre nehéz helyzetben van, aki ma magyart, ezen belül irodalmat kíván tanítani. Számot kell vetnie az alkotások megváltozott szerepével életünkben, tudományos igénnyel kell kevéssé elvont- nak lennie, hogy olyan pedagógusokat bocsásson útjukra, akik hisznek mindennek az értelmében. Németh László az ..óraadók királyságáról” beszélt. Valóban. az, hogy az ember egyszerre kint és bent van, független, mégis felelős résztvevője ennek a folyamatnak nagy szellemi kihívás, amit minden nehézség — csekély anyagi díjazás, fárasztó munka — ellenére is érdemes vállalni. Legalább annyit kavtam, amit adtam, nincs nagyobb ösztökélő erő, mint a tanítványok figyelme, s esetleg szeretete. Gábor László 68
