Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 3. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Szalay István: Miért nem tudnak magyarul a diákok?
Struccfej a homokban? Miért nem tudnak magyarul a magyar diákok? (Szabálytalan riport) Ebben a témában tulajdonképpen már alig akad valami új, mindenki tud mindent, és mégis beszélünk róla. Évek óta tartó szakmai tanácskozások, vitacikkek, rádió- és tv-riportok után és előtt vagyunk, a valóságban pedig semmi, vagy éppencsak valami történik. E témakörben mindent beismerünk és elismerünk, egymásnak panaszkodunk, pedagógusok, szülők és tanítványok naponta érzik a változás szükségességét. Miközen serényen kutatjuk a helyes szép magyar beszéd megtanulásának hiányát, illetve annak okait, kiderül, hogy a mélyben fundamentális bajok vannak, amelyeknek a felvetett téma csak természetes következménye lehet. Leegyszerűsítve a tényeket, arról van szó, hogy jelenleg iskoláink nagy részében nem adottak, vagy hiányosak a pedagógiai munka személyi és tárgyi feltételei, miközben a hullámok mind magasabbra csapnak: nyakunkon a demográfiai csúcs, a fővárosban és egyes megyékben kevés a szaktanár, csökken ia pálya presztízse, kiderül, hogy — nem csupán anyagi okok miatt — egyre „nem” vonzóbb a pedagóguspálya, sok kezdő visszariad a reá váró felelősségtől és egyszerűen nem vállalkozik az óriási társadalmi elvárásokat magába rejtő nevelői feladatra és inkább másütt keresi boldogulását. Az említettek láttatása nélkül természetesen nem lehet — mi több —, nem szabad foglalkozni a magyar nyelv tanításának jelenlegi helyzetével — mint részkérdéssel —, még akkor sem, ha az alapokat érintő országos változtatásokat követelő sürgetésünk, ebben a pillanatban — több ok miatt —, megoldhatatlannak tűnik. Vállalkozva mégis a kérdés megválaszolására, a legtermészetesebb módon olyan szakemberek véleményét kellett kikérni, akik a mindennapok gyakorlatát élik, bőrükön érzik és közelről érzékelik a tényeket, a ma már alig vitatható helyzetet. Dr. Kelemen Zsigmondné Pályi Ildikó, az egri Gárdonyi Géza Gimnázium tanára szaktanácsadó, Juhász András, a gyöngyösi V. Számú Általános Iskola tanára, szintén szaktanácsadó, és Balázs Andrásné egerbaktai fiatal nevelő, véleményét kísérlem meg összekapcsolni e témában, jobbító és feltáró szándékkal, még akkor is, ha szavaink esetenként túl keményen koppannak és olyan célok felé röppennek, ahol a felelősséget keresni lehet. — Miben látják a magyartanítás, az anyanyelvi oktatás elsődleges, gyakorlati gondját? — Az általános és középiskolai tantervek még a hatnapos tanítási hétre készültek! Öt napra zsúfolva, egyébként minden tárgyra, — így a magyarra is — vonatkozik, hogy még a törzstananyag elvégzése sem lehetséges, nem hogy a kiegészítő anyaggal bővíteni tudnák a tanulók ismereteit. Az a véleményünk, hogy a tananyag válogatása sem sikerült, és — ami az általános iskolát illeti —, főképpen az a kifogás, hogy azok nem a gyermekek korának megfelelőek. Az itt tanító nevelők joggal kifogásolják, hogy a kiragadott művek, nehéz megszövegezésben főleg a múlttal foglalkoznak, a jelenkor 56
