Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Németh Gabriella: Facipők
Zoli: Dámák! Persze! Inkább bukósisakhoz hasonlít! Vigyázz, fejre ne állj benne! Laci: Mit irigykedsz? (megsimogatja Zoli fejét) De hiszen Ön izzad, hölgyem! Vegyen parókát, mert különben pirosra égeti tar koponyáját a Nap. Zoli: (megütné Lacit, de az elugrik. Nagyot esik, hiába, szokatlan a körömcipő. Juli nevet, felsegíti. Laci görnyedezik a nevetéstől. A ládára huppan. Éva a szekrény előtt elmélyülten próbálgatja Anyja ruháit, illeg bennük. Laci fuldokolva a ládán.) Andris: (ütemesen, tompán dörömböl, de hiába) Juli: (belekarol Zoliba) Hölgyem, ha előbb karomat elfogadja, nem esik akkor hasra! Zoli: Most jöhet Uram a karja! Akarja? Juli: Csak vigyázzon, mert kicsit merev zakóm ujja, és amikor Ön karját nyújtja, hamvas bőrét meghorzsolja, (kényeskedve) Tudja, Drága, a bejárónőm kicsit buta. (nevetnek) Mondja drága Fekete Pipi, ön a csillagos éjszakákon a trágyadomb melyik sarkán hajtja álomra butácska fejét? Zoli: Ne féljen az Úr, én megtalálom, (nevetnek) Laci: (leveszi a melltartót, odamegy Évához, nézi, ahogy a lány öltözködik. Kezében a magnetofon. Babrálja öntudatlanul. Hirtelen teljes hangerővel belerecseg a készülékből a féktelen jókedvbe az apa hangja.) Magnóhang: ... származó értesüléseink szerint igenis voltak hőseink és hőstetteink, csak nem írtuk be a tankönyvekbe őket. Tudtunk a Rajk-perről is, de nem akartuk elhinni. Elvtársak! Elvtársnők! Uraim és Hölgyeim! Már odafigyelünk múltunkra, hőseinkre. Néhányan még itt élnek közöttünk. Kényelmes otthonokban, törődéssel körülvett drága öregjeink . .. Zoli: (szinte eszelősen kukorékol. A többiek értetlenül nézik, majd bekapcsolódnak ők is. Lacihoz ugrik, kitépi kezéből a magnetofont, bár a szöveg a kukorékolástól amúgy sem hallik már, a ládához vágja.) Andris: (dörömböl) Zoli: Miért hallgatjátok? (egyre jobban kiabál) Pokolra vele! Vele is! A hazugságaival a szövegével! (gúnyosan utánozza apja hangját) Kényelmes otthonokban. . drága öregjeink... Hát persze! Nagyapa, mint drága öreg! És ez a kertes csodapalota, mint kényelmes otthon! Hülyék! (belerúg valamibe) Inkább keressétek a címét! Ha nem találjuk meg, esküszöm, én kiverem belőle, ki én! Éva: Apából? Laci: Ha mind összefognánk, meg is tehetnénk! Juli: (karja szinte konyákig a zakó zsebében, most talált valamit, előhúzza, nézegeti. Táviratboríték. Zöld színe jól látható.) Nézzétek, mit találtam! Gyerekek: Mit? Zoli: (odaugrik, kitépi kezéből, felnyitja, olvassa, öntudatlanul tépi szét apró darabokra, közben motyog) Már egy éve! Már több mint egy éve! Hát most megvan a címed, Nagyapó! Éva: (szedegeti a földre hullt fecniket, de Zoli kitépi a kezéből, őrjöng) Zoli: Pokolra velük! Pokolra mindenkivel! (felkapja a földről az ostort) Megölöm! Megölöm őt is! Pokolra velük! Pokolra mindenkivel! Elégetni! Mindent elégetni! Éva, Juli: (szipognak) Laci: (döbbenten áll, majd megindul, szinte alvajáróként, keresgél) (A többiek dermedten állnak, Zoli öntudatlanul csapkod az ostorral) 22
