Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Galambosi László: Rákóczi álma (vers)
Péter (halkan szaval) Itt maradunk és jók maradunk, remete férfi és remete nője, szentek, az egymás, két szeretője. Kisfiú: (kizökken, Szókratészhoz, szinte súgva) Ezt ki irta? Szókratész: (ugyanúgy): Dsida. Dsida Jenő. (Más hangon) Ami pedig a kiscserkészt illeti... Közben a két pandúr odaér, Péter cs Petra megdöbbenve hőköl hátra. Első pandúr: (tiszteleg) Takács Szókratész, ezennel letartóztatjuk! Szókratész: (föláll, amazok közrefogják; a Kisfiúhoz) Menj és hasonlóképpen cselekedjél. (Péterhez és Petrához) Most hát tudjátok, mit választottatok. Szókratész a két pandúr kíséretében jobbra el. Kisfiú: (Péterhez) Szeretném tudni, ki az a Lajos, akiről reggel azt mondtad, hogy tudni akarod, hős volt-e, vagy áruló, és jól tette-e, hogy elbújdosott, vagy itthon kellett volna élete kockáztatásával helyt állnia? Péter: Kossuth Lajosnak hívták. Idegenben halt meg, 92 éves korában. Kisfiú: (megkönnyebbülten) De ti itt maradtok és jók maradtok... (Körülnéz, az asztalhoz lép, öszeszedi a kártyát: magyarázón) Megyek virágot venni, hogy elvigyem Xantippé néninek, ha fölkel a hold? Péter és Petra: (együtt egymást átölelve) Veled mehetünk? Kisfiú: (habozva) Hát... ha szükségetek van napi jócselekedetre! (fölveszi a fügekoszorút, megpróbálja saját fejére illeszteni, majd leveszi) De a fügét én eszem meg! (Elindulnak együtt balra, közben a kisfiú középütt megáll, a nézőtér felé) Hátha hazaáruló hős leszek, és könyvet Írnak rólam! (Lemegy a függöny) (VEGE) GALAMBOSI LÁSZLÓ Rákóczi álma Őszi harmat után, fölfénylő vánkosán pihen a fáradó, halálig bujdosó. A málinkó hangja álomba ringatja. Szárnya nő az útnak, paripái futnak Elébe áll anyja, szép Magyarországba, északi hazába, mögötte az apja, ölelkezve járják Munkács, Kassa várát. Munkács, Kassa vára turulos tornyára nem száll német zászló. Karddal a legények, kenyérrel a lányok lebegnek virágzó bíborban. Hegedű dalára táncolnak, virasztó hegyekben őrtüzek lángolnak. Nyílnak a paloták, belépnek a bátrak, gyújtanak pohárban tükröző lámpákat. Köszöntik Urukat nádasból megtértek, akik oltalmazták mindenütt a népet. Szeret a Nagyasszony hitvesi hűséggel, csipkéitől izzóbb, vakítóbb az éjjel. Mintha tulipánok bontanák kelyhüket, köztük Mikes deák mosolyogva üget; híreli, hivatják a bölcs fejedelmet... Vágtatnak, mellettük csillagok rezegnek. Muzsikál a tenger. Rodostói reggel, őszi harmat után, derengő vánkosán, ébred a Napváró, halálig bujdosó. 17
