Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Dobai Péter verse

DOBAI PÉTER

A soha meg nem ismert csongrádi kertek

Nekem olyanok azok a csongrádi kertek, azok a tiszaparti telkek, a szőlők, ahogyan te egyszer régen elmesélted, olyannak, amilyennek te gyermekként játszottad, láttad, élted és szeretted.

Benned nem változnak már a csongrádi kertek, a csongrádi Tisza-partok, sem a gát, sem a jegenye-sor, sem a nyárfák, sem a Busa-strand, sem a Körös-torok, sem a folyókon, a holtágakon a csónakok, a kilbótok, a halász-ladikok, a halas-standok, a nádasok rejtette mólók, a horgász-stégek, a belvárosban a régi patika — valaha anyádé —, s az ünnepek: a farsangi bálok, a vásárok, a nagyboldogasszonyi bálok, a lakodalmasok, az ártéri-erdős Tiszaparlban a tábortüzek, az esti séták, a párok, a suttogások, szavak: alig szavak, érintések és búcsúzások másnapig, a csokor virágok, a szálvirágok, imakönyvben préselt és máig őrzött szirmok, az első szirmok, a Szentesről táncba jött selyemkendős kisasszonyok, a félegyházi pántlikás, kontyos, koszorús hajadonok, az alföldi atyai atyafiságból való legénysereg, a feketébe, ünneplőbe öltözött lovasgazdák, a suhogóval, és a tisztaszobákban a szentképek és az ablakokban, a könyöklő-párkányokon: muskátlik, rozmaringok, fényes almáriomok, nagy kettős ágyak, régi bölcsők, jegyládák, kelengyés ládák a menyasszonyoknak, a konyhában sárkemence, lóca és kint az udvaron: a gémeskút, a dagasztóteknő, az itató és eperfák, kutyák a láncukon, kakas a dombján a kéménytetőkön gólyafészek ... a régi, boldog „Csongrád” idillje és ideje is elmúlt, immár végleg úgy él és él tovább, ahogyan te emlékszel, úgy ahogyan te élted,

és úgy, sajnos, ahogyan majd te magadnak meghalod!

i

Csak te változol és másulsz mindegyre bennem,

békésen néha, máskor meg kihívó-hirtelcn:

csak te vagy az életemmel és utakkal elérhetetlen,

ezen a régi, „csongorádi”; tiszatáji helyen;

noha, mintha most is, ma is az akkor élne

az emlékben, az álmokban, a szívben, a vakreményben

s egyképp: a semmibe

1«