Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Kerényi Grácia: Fügekoszorú (Mesejáték)
mondja, hogy „Köszönöm, Isten áldjon meg, fiam”, akkor már eszébe se jut a fagylalt, vagy éppen eszébe jut, de úgy, hogy most ő éppen attól igazán jó, hogy lemondott a fagylaltról és bosszankodott.. . Szókratész: Ezt mind a könyvben olvastad? Kisfiú: Hát... Nem egészen. De én még soha nem találkoztam vak nénivel, és itt a mi városunkban nincsenek villamosok. Szókratész: Nem gondolod, hogy azoknak az öregeknek még rosszabb, akik ki se mennek az utcára, mert nincs, aki lekísérje őket? Meg akik sorbaállnak mások helyett húsért vagy tejért, hogy egy kis pénzt kapjanak érte, azoknak nem lehetne segíteni? Kisfiú: Igaz, a kiscserkészekről is könyvet írtak. De... hogy is mondjam . . . Szókratész: Mit akarsz mondani? Kisfiú: Hát én azt hiszem, hogy amit azért csinál valaki, hogy beleírják egy könyvbe, az nem igazi jócselekedet. Szókratész: Egészen okos fiú vagy! Tehát most már ugye ott tartunk, hogy a jócselekedet jobb, mint a cselekedet úgy általában, és sokkal jobb, mint a rossz cselekedet? Kisfiú: Hát persze. És azok a nagy fiúk, minit az a Péter is, aki itt volt reggel és mesélte, hogy miket csinált azelőtt, azért buták, mert csak úgy akarnak cselekedni, mindegy, hogy mit, akár rosszat is, és biciklit lopnak, meg verekednek, vagy bántják a lányokat, hazudnak nekik, aztán otthagyják őket a bajban . .. Szókratész: Látom, igaza volt az ókori druszámnak: az erény azért tanító, mert a tudása mindenkiben megvan, csak elő kell csalogatni. Kisfiú: Mit beszél, Szóki bácsi? Mi az a drusza? Szókratész: Öt is így hívták, Szókratésznak. De ő egy nagyvárosban élt, Athénban. Míg végül is megölték, mert maga sosem ölt. Kisfiú: Miért ölték meg? Szókratész: Azt mondták, megrontja az ifjúságot. Kisfiú: Tényleg megrontotta? Szókratész: Inkább tanította. Arra, hogy mi a jó, és mi az igazság . . . Kisfiú: Jaj, vigyázzon magára, Szóki bácsi! Szókratész (nevet): Ha már ilyen okos vagy, mondj nekem még néhány példát a jó hasonló jelentésére, mint amilyen a jócselekedet. Kisfiú: (gondolkodik) Hát... jóakarat. Meg jókívánság... Az is annak jó, akinek kívánják. A kívánónak csak azért, mert jó a lelkiismerete. Asszony: (negyven év körüli, kiskosztümben, jobbról be) Jó estét, Takács úr. Szókratész: Jó estét, szépasszony. (A harmadik székre mutat, az asszony leül). Kisfiú: (fészkelődik, föláll). Szókratész: (a kisfiúhoz) Maradj csak itt, Teofil. Kisfiú: (leül) Mi vagyok én? Szókratész: Teofil, vagyis Istennek, az isteneknek kedves. Asszony: Kedves Takács úr, tanácsot akarok kérni, nagy bajban vagyok. Szókratész: Bajban? Tessék, parancsoljon egy fügét. Aszony: Micsoda? Isten ments... Olyan ideges vagyok, majd megőrülök. Reggel vettem három képeslapot, bélyeget ragasztottam rájuk és bedobtam. Szókratész: Miért baj ez? 13
