Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Németh Gabriella: Facipők
Zoli: (csendesen, keményen) Nagy halom rongy... elégetni... a fényképet is .. . el kellene égetni mindent! Éva: Az biztos, hogy a kislányomnak majd nem mesélem el, hogy milyen volt a nagyapja ... meg a nagyanyja. Laci: És nem küldöm majd el az apámat a fiaimtól... Juli: De anyut sem ... Zoli: Ha arra gondolok, hogy apuék elvitték nagyapát!. . . (szinte alvajáróként keresgéli a ruháját, nem találja. Öntudatlanul az egyenruha cafatjaiba bújik vissza, a nadrágot megköti a derekán. Furcsa, lassított mozdulatai a gyerekeknek nem tűnnek fel.) Andris: (elmélázva) Ha öregek lesznek, elvisszük őket is Igen! El visszük! Zoli: Ök is elvitték Nagyapót. . . —Éva: — és elvisznek majd minket is a gyerekeink . . . Andris: És ha mi nem visszük el Őket? Zoli: Ha nagy leszek, visszahozom Nagyapát. Andris: Addigra meghal . . . Juli-I: Én nagy vagyok, én elhozhatom. Ha meglesz a baba, majd neki mesél Nagyapa. Én elhozom. Éva: Hova? Ide? Laci-T: Ildikóval keresünk albérletet, ahol majd Öt is befogadják. Juli-I: Házinéni kérem... (a bohóchoz beszél, a közönségnek félig háttal) ... tessék megengedni, hogy idehozzuk a Nagyapát is. Eljátszanának a kis Ildikóval. Igaz, hogy anyámék szerint a Nagyapa dilis, de ezt csak Ök mondják, mert a Nagyapa szeret játszani, mert olyan, mint mi, és Ök ezt nem értik. Zoli: Furcsa, hogy a felnőttek elfelejtik, hogy ők is öregek lesznek egyszer ... Andris: Az a baj, hogy azt is elfelejtik, hogy gyerekek voltak .. . Juli-I: Tessék elhinni, nem is dilis, csak néha elfogja az emlékezés, és azt hiszi, hogy fiatal, és ott van a Siratón, és Nagymama várja Öt, pedig nagymama már régen meghalt . . . Ilyenkor még sokkal jobban szeretem, mert Ö is mindenkit szeret, még Anyát is, pedig Anya egyszer még a patakba is beküldte, hogy ott van az almafa. De Nagyapa nem dilis, nem ám! Andris-N: Ki mondja, hogy én dilis vagyok? Éva: Te már nem vagy itt, Te az otthonban vagy. Laci: Zárjuk a ládába! Mondjuk, hogy az az otthon! Andris: (belemászik a ládába) Zoli: Én láttam egyszer, hogy abban az otthonban rács van az ablakon, és lakattal zárják be a kaput, (felveszi a leejtett lakatot, lassan odalépked a szuszékhoz) — Éva: Nagyapókám! Hogy jössz ki onnan? Andris: És mikor jöhetek ki? Laci: Majd, ha meglátogatunk. András: És mikor látogattok meg? Zoli-A: Vasárnaponként. Majd vasárnaponként meglátogatunk a gyerekekkel. (Közben becsukja a szuszék tetejét, rányomja a lakatot, a kulcsot zsebre vág ja) Éva: De hiszen nem látogattuk meg vasárnaponként... (átvált az Anya szerepbe) Még, hogy hónapok óta felé sem néztünk? Örülök, hogy nem 2* 19
