Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 2. szám - HEVESI SZEMLE VENDÉGE - Budai Ferenc: Portré - Nagy Istvánról

ban maradni. Az egyéni sportágakban az ember csak magára számíthat, nem lehet bliccelni, hogy a csapattárs majd kisegít.

— Az atléták milyen természetűek?

— Akad ilyen is, olyan is, a zárkózottól a nagyszájúig.

— Te hová sorolod magad?

— A csendes típus vagyok. Családi vonás, úgy hiszem, apám se valami hangoskodó.

— A fővárosi rohanás nem furcsa Heves nyugalma után?

— Könnyen megszoktuk. A feleségem prágai lány, ő jobban otthon érzi magát ebben a forgatagban. Van egy kis Fiatunk, azzal gyorsan elérünk bárhová.

— Szereted az autót?

— Hát persze. Kényelmes. Igaz, boldogabb lennék egy Ford Escorttal vagy egy Opel Kadéttal.

— S mi az akadálya, hogy vegyél?

— Csak a pénz. Ezt a lakást a Dózsa bérli nekünk az IBUSZ-on keresztül, addig, amíg átadják azt az épületet, amelyben mi is családi fészket kapunk. Egyelőre azon töröm a fejem, hogy a beugrót kikerekítsem.

— Azzal kezdtük a beszélgetést, hogy mi leszel, ha? Pedig reálisan mérlegelve, néhány esztendő még előtted áll az atléta pályafutásodból.

— Épp azért, mert reálisan kell mérlegelni — s nem csak a jelenben — foglalkozni kell a jövővel is. VisszatérTűnőtlve

ve a sportra. Volt egy időszak, amikor untam a futást. Ügy éreztem, elég volt. Hál’ Istennek újból élvezem azt, amit csinálok, mégha sokszor fárasztó, erőn- feletti is.

Budai Ferenc

A cél felé...

91