Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 2. szám - HEVESI SZEMLE VENDÉGE - Sárhegyi István: Négyszemközt Gálffi Lászlóval
mert megtisztel az, hogy ötszázan néznek, figyelnek, kíváncsiak rám. Tehát ahhoz kell a hit, hogy érezzem: valami pótolhatatlant adok, valami lényegeset teszek. Mert egyébként minden ez ellen dolgozik. A művészet, az emberség, a hit ellen ... Már-már úgy vélem, ezek nem is léteznek. A színház az egyetlen hely, ahol még a kételyeim eloszlanak. Csak sajnos egyre nehezebben. — Hallottam, hogy írogatni is szokott ... — Valamikor — fiatalabb koromban — intenzíven csináltam, hihetetlen mennyiségben. Ma már alig. Nem a publikálás volt számomra a lényeg, hanem hogy kiadjam magamból, ami bennem volt. Aztán rájöttem, hogy ez a színpadon jobban megy. Akkor miért fogalmazzam meg rosszul?! Egy színész akkor ír, ha művészileg bajban van. Ha ezt abbahagyom, akkor esetleg újra a ceruzáért nyúlok ... — Nagyon meglep, hogy már másodszor említi ezt. Tényleg képes lenne otthagyni a teátrumot? — Én a mostani állapotot nem úgy' tekintem, hogy ha valami történik s nem lehetek színész, akkor belehalok. Szó sincs róla, bár nagyon fog fájni. Talán ez az alapállás okozza, hogy könnyedén csinálom, s ez látszik is. Persze, vérre komolyan veszem, de nem úgy, hogy ezzel önmagamat megcsonkítom. S a szakma olyan hogy ez könnyen előfordulhat. Kifogtam már egy-két zivataros időszakot, kérdés, hogy meddig bírom majd fizikailag, idegileg, szellemileg, mert nagyon nem szeretem a hazugságot... Tehát véresre játszom a színházat, de még ennél is fontosabb, hogy Gálffi Lászlót ne adjam jel. S most már egyre jobban erre megy ki az egész. Egy sci-fi kifejezéssel élve, mintha átmosnák az ember agyát. Magyarázzák. hogy több pénzt kapsz, sőt azt akarják elhitetni, hogy több leszel. Nem igaz! Gálffit nem hagyom, inkább dögöljön meg a színház! Legfeljebb elmegyek kapálni, vagy zöldségesnek, esetleg tanítani. Nem vicc, nem félek ezektől. Adtam én már rendhagyó irodalomórákat gimnáziumban sorozatban, és nagyon élveztem. Imádom a színészetet, de csak egy "bizonyos határig. Azt nem hagyom, hogy paprikajancsi legyek. Engem ne rángassanak! Eddig még sikerült megőriznem magam. Nem függök — soha nem is függtem — senkitől. Soha egyetlen szerepet sem kaptam még azért, mert mit tudom én milyen kapcsolatban voltam valakivel. Ez rettenetesen megnyugtat. Persze azért nincs házam mondjuk a Hűvös- völgyben ... Itt a lakásom, meg lehet nézni: egy szoba és kész. Kocsim is 30 éves koromra lett. — Most is jár még más darabokat megnézni? — Persze. Amikor ráérek. Bár elég kevés az időm, hiszen huszonhármakat játszom egy hónapban. Egy-egy előadás felér egy agymosással. Ezt csak az tudja, aki szakmabeli. Mert az ember nem a darabot figyeli, hanem önmagát kontrollálja. Azt, hogy én milyen vagyok ahhoz a valakihez képest. Ez így van, aki mást mond, az hazudik. Ez jó dolog. Épp ezért vagyok dühös, amikor bizonyos színházakban — nem akarok nevet említeni — a fiatal színészeket befogják, s nem hagyják őket sehová se menni, csak éjjel-nappal játszanak. Mindezt teszik avval a jelszóval, hogy bedobjuk őket a mélyvízbe. Azok meg rövidesen kipurcannak. — Hogyan fogalmazná meg: ki az a Gálffi László, mit akar elmondani a világról, mire akarja nevelni az embereket a művészetével? — Hogyha én azt tudnám! Ez a legnagyobb problémám. Azt, hogy ki az a Gálffi, nem tudom. Ha el kellene mondani, az nem tűrne nyomdafestéket. Az viszont biztos, hogy művészetről az esetemben egyelőre még nem beszélhetünk. Négy-öt év múlva már talán ... A lényeg, hogy annyi minden történt velem az életben, amit el szeretnék mondani. S a színház erre alkalmas. Tehát szólni a megaláztatásról, a szerelemről, a gondokról, a problémák megoldásáról. Mindezt a segítés szándékával. Nem vagyok irgalmas nővér, de sokakat támogatok. Meg azt is látom, hogy annyi mindent nem tudnak az emberek : azt, hogy okosak és szépek, meg hogy jó, vagy éppen rossz, amit csinálnak. Ezeket többször is közölni kell velük, ha szükséges, akár nyolcvanszor, százszor. — Az alakításai kívülről eszköztelen- nek látszanak. Hogyan éri ezt el? — Egy ügyvéd egyszer azt mondta —• s ez azóta a fejemben van —, hogy én a színpadon is nyolcvan százalékig Gálffi László vagyok. Az a többi húsz egy kis csalás, de ettől az egész még igaznak látszik. Azt is kifejtette, hogy hazudni is úgy kell, hogy legalább nyolcvan százalékban igazat beszéljünk, így lehet nyerni pereket ... Ez hihetetlenül igaz a színházra is. Az az egyötöd rész az, amiért eljönnek még egy év 82
