Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 2. szám - VÉSŐ - PALETTA - Pogány Ö. Gábor: Németh István tárlatáról

miként, azt a nyilvánosság előtti szereplésének sikerei tanúsítják. Fotóművészeti portréalbumok kiadására már eddig is sor került, Németh István — feltételezhetően — meggyőzte már a könyveseket, lektorokat, terjesztőket, hogy elérkezett az ideje egy képes enciklopédia közreadásának, melyben festők, szobrászok, grafikusok, építészek műveinek nyomdai illusztrálása, írók, költők, gondolkodók szövegeinek antológiája, üzemek, munkahelyek légkörének érzékeltetése kísérje az értelmiségiek, a termelők legjobbjainak arckép- csarnokát.

Ifjúsága idején képzőművész pályán készült elindulni, majd filmrendező lett. Mint ilyen, főként a kultúrhistória tárgykörében végzett széles körű ismeretterjesztő tevékenységet, így Eger művészettörténeti kincseinek meg- idézésével is. Üjabban fotóművészként látja el a közművelődéssel járó teendőket, de — mint korábban is — művészi képességeinek zavartalan érvényesítése mellett. Barátai közül sokan azt hitték, hogy ez a műfajváltás óhatatlanul is korlátozni fogja megnyilatkozási lehetőségeit, a mozgófénykép után a fotó — a mind egyetemesebb kifejezés eszközei tekintetében — csökkenti az elhitetés erejét. Az állókép — kétségtelenül — másképpen szól a művész elképzeléseiről, mondanivalója lényegéről, mint az akusztikusán is érvelő, időben és térben kötetlenebb közlés sajátos formája, viszont az esztétikai értékét tekintve nincs eleve elrendelt különbség, sorrendiség az egyes művészeti ágak között. A képzőművészet — ekként a fotóművészet is — tud valami olyat is teljesíteni, amire se a film, se a televízió nem képes, s ez a vizuális álláspont véglegesítése, az eszmei következtetések összefoglalása, a művész vallomásának tömör egyértelműsége. Németh István tudatában van annak, hogyan lehet egyszeri képkivágással, különleges helyzetek egyedi rögzítésével megörökítésre érdemes és igazságérvényű általánosságokig eljutni. Közben arra is vannak kompozíciós és absztraháló javaslatai, hogy a véletlenek, a ritka jelenségek rögzítéséből is legyen alkalom figyelemre méltó tanulságokat levonni, mert végül is a művészi érték nem annyira anyagtani produkció, mint inkább a szabad fantázia, a lelki érzékenység tükre. Igaz, az alkotó tehetség nem nélkülözheti a szakmai felkészültséget, viszont a mesterségbeli tudás csupán megfelelő szellemi készségek birtokában ér el maradandó eredményeket.

Efféle érzékenységgel, őszinte jószándékkal, szíves megértéssel végzi munkáját, rendezi nagyszabású krónikává felvételeit. S bár minden fotójában, melyet másokról vesz fel, ő maga is benne van, valahány képe a tisztelet, szeretet megnyilatkozása. Nem tartozik az úgynevezett lesipuskások közé, akik csípőből lövik le áldozataikat, akkor fényképezik le őket, amikor az önfeledt arcjáték, egy önkéntelen taglejtés vetíti ki az ösztönösség reflexeire a pszichológiai automatizmus furcsaságait. Exponáláskor mindig is a tapintat, az együttérzés vezeti, ábrázoltjaival meghitt kapcsolatokra törekszik, nem kíván senkit se pellengérre állítani. Mégse állítható róla, hogy megszépíti a valóságot, mert nem kerüli meg a problémákat, nem retusál se vegytani, se átvitt értelemben. Nem specializálja magát a mosolyra, nem tünteti el a homlok ráncait, az elkomoruló tekintetet, van bátorsága szembenézni az emberek szenvedéseivel, a gyötrelmeknek, a riadalmaknak az arcokra rajzolt hieroglifáival. De mert minden esetben bennsőséges híradással számol be modelljeiről, rátalál a megnyugvás ösvényeire, bizalmat áraszt, reményt kelt. Művészetének tárgya a hasznos ténykedés, az érdemi helytállás, mindenkiben az, ami tartalommal tölti meg a puszta létet. Ars artistica-nál nincs ennél

69