Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Bényei József: Levelek a szamaramhoz 8.
És az a látomás az esőáztatta ablaküvegen éjnek-évadján! Lehet, az is csak álom volt, csalfa látomás! De a hámori temetőben Henrik sírján az ő rózsacsokra, és a sír körül azok a lábnyomok! Az bizonyosság volt a javából! A titkár behozta a frissen érkezett napi postát. Gyorsan átfutotta a borítékokat, tekercseket. Nem kis meglepetésére egy hivatalostól eltérő, rózsaszínű boríték is a kezébe került. Neki volt címezve, méghozzá „saját kezébe” megjelöléssel. A feladó helyén F. H.-né, Diósgyőr .. . Bényei József Levelek a szamaramhoz 8. Aprócska angyalok Fölöttünk szürkeszemű meggyújtják parányi lámpácskáikat az embert vigyázó gondjukba belefáradt angyalok mint a galambok ülnek a felhők peremén fejük szárnyuk alá dugva keresik az álom földi örömét amit az embertől eltanultak álmukban szedret szednek a Mátra taposott ösvényein forrásvizet isznak a borszéki fenyők között s összebújva ülnek egy sráccal a Dunapart lépcsőkövein zörgő zacskóban pattogót vesznek a sarki kofánál s ropogtatják a habfehér csillagkavicsot álmukban jószagú piros bazsarózsát tűz a hajukba egy szemüveges szőke fiú s talán csó- kolóznak is egy megálló emberszabású szigetén nylonszatyorba rejtve a feltűnő parányi glóriácskát------A ludjunk mi is szürkeszemű vigyáznak fönn a lebegő angyalka-lámpák s álmodjunk elrejtett glóriájú kisangyalokkal akik nem kezitcsókolomot köszönnek sietve a bácsinak hanem kezét kezükbe véve vezetik fénylő réteken telthúsú kalászok között sörényed verő muharban kék virágok szőnyegén a ködből kibomló tokaji hegy felé a Kis- Tisza mellett a gyermekkor későn felismert elröppent édenében olyan a keze mint az anyánké s olyan a moso16
