Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 2. szám - VÉLEMÉNYEK KERESZTTÜZÉBEN - Barta Katalin: Amit a bölcsektől hallottam
vei definiálunk leginkább. És talán nem is a fent említett kegyetlen törvényeknek tituált körülményt kellene természetesnek nevezni. Még ha látszólag minden erre utal is. Hiszen ez a másfajta küzdelem látszik egyedül többnek, mélyebbnek, emberibbnek, és nem az, hogy ki ér oda előbb, ki kaparintja meg a legnagyobbat. Ennek a játéknak ugyaris jól látható határai vannak, ezért nem lehet, hogy ez legyen az elég a csúcs, a mindenek teteje. Ki tudja, lehet, hogy mindez csak elhatározás kérdése, és csak egy régi szót kellene elültetni az éppen most jövőkben. Egy ismert hangot odasúgni, elhitetni. Ennyit csak — humánum. Egy helyütt ezt mondja Nietzsche: „Vizsgáljátok meg a legjobb és legtermékenyebb emberek és népek életét és tegyétek fel a kérdést: vajon a fa ahhoz, hogy büszkén a magasba nőjön, nélkülözheti-e a rossz időt és a viharokat? Nem tartozik-e vajon a kívülről jövő rosszindulat és ellenállás, a gyűlölet, féltékenység, konokság, bizalmatlanság, keménység, kapzsiság és erőszak valamiféle fajtája a legkedvezőbb körülmények közé, amelyek nélkül még az erény igazi gyarapodása is aligha lehetséges?” A számítás és a ráció szerint bólintanunk kell: nem, minden bizonnyal nem nélkülözhetőek a viharok. De, ha megenged egy közbevetést, Kedves Mester: az idő ... Az idővel meg hogy’ is állunk? Mettől eltöltött és meddig átvészelt, kibírt a lét ideje? Ki formálhat jogot napsütésre és ki a zord viharokra? És hol van a határ? Mert ez a rövidke létezés olykor nem jól tűri a kedvezőtlent. Nehezebb ügy ez annál...— Kedves Mester! Havas András Fiatalok — önmagukról Amit a bölcsektől hallottam Beilleszkedés közben kibontakozni, igazságért, szeretetért kiáltozni egy gyarló, érzelmeket gyakran harsogóan szemberöhögő világban nem könnyű. A bölcsek szelíden mosolyognak, vál- (adra helyezik nagy, jóságos tenyerüket, és higgadtan, nyugodtan válaszolnak földhözragadt lázongásodra. Azt mondják, ez így természetes, hiszen valaha ők is égtek a türelmetlenségtől, bevehetetlen hazug bástyákat ostromoltak, ”ei iel a falnak rohantak, de egy idő után belefáradtak, lábuk megroggyant, körülöttük megritult a levegő, és oxigénhez csak kompromisszumok árán jutottak, mert az elégdetlennek, az állóvizet mindenáron felkavarónak sokszor bűnhődnie kell. A fiatalságnak egy mentsége van: tapasztalatlan, forrófejű, és ez a lázongás egy bizonyos korig megbocsátható naivitásnak is elkönyvelhető. Elvégre Füst Milán is kimondta: „Nincs ellenszenvesebb dolog, mint a fiatalság higgadtsága, és az öregkor mohósága. „Sajnos, vagy hála istennek, még én sem tanultam eleget ahhoz, hogy Okos érvekkel meggyőzhessem magam és másokat, hogy jól élünk és elégedettek lehetünk. Annyit már azért tudok, hogy kötelességem a képességeimhez mérten a legtöbbet nyújtani. Szerencsés vagyok, mert én legalább választhattam... Igen ám, csakhogy a szokásokhoz való alkalmazkodás, a különböző klikkek érdekeinek fel- és megismerése kissé nehézkes. Márpedig kell, hiszen naponta szembekerülök az ezeket képviselő, vagy képviselni kényszerülő emberekkel, s előbb-utóbb meg kell találnom a helyem, hiszen a magányosan koncsor- gókat, az ide-oda tévelygőket rövid idő alatt minden közösség kiveti magából. Ahhoz, hogy befogadjanak, viszont alkalmazkodni kell az íratlan törvényekhez, az adott csoporton belüli játékszabályokhoz. Próbálkozni kell, méghozzá egyenes derékkal. A kompromisszumokra képtelen ember ugyanis idővel megkeseredik, alkotókedve megcsappan, a munkahely pedig számára pusztán kényszerű pénzkereseti forrás marad. Ezt is egy bölcstől hallottam. Apropó! Pénzkereset. „A tisztességes nyocórai munkából megélő embernek ma bizony felkopik az álla” — mondta nem is olyan régen egy ismerősöm, aki a maga nemében a 28 évével ugyancsak bölcsnek számít! Kijelentette ugyanis, hogy ő szeretne „rendesen él66
