Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 2. szám - VÉLEMÉNYEK KERESZTTÜZÉBEN - Pécsi István: Az ifjúság nem ismer korhatárt
tok vele. Nekünk kell meglátni kincseiteket, s csiszolni a bennetek rejlő gyémántot. Persze Ti is induljatok meg felénk, mert az Ifjúság nem ismer korhatárt, legfeljebb mi korosabbak szégyelljük bevallani, hogy olykor éppolyan gyerekesek vagyunk, mint azok, akiket megmosolygunk emiatt. A legműveltebb, leghumánusabb emberek hozzátok hasonlóan derűsek, s még álarc alá sem rejtik pajzán játékosságukat. Beszélhetne erről — hogy csak két nevet említsek — a nagyszerű Tolnay Klári, vagy a kilencvenöt esztendős Makay Margit. Nincs könnyű dolgotok. Nekünk se volt, de ezért kell munkálkodnunk, hogy kevesebb bajjal birkózzatok, mint hajdanán mi. Nem sok a bér? Ennyire terjed a cégek, az ország pénztárcájából, de teszünk azért, hogy plusz munkával — alkotó jellegű teendők ellátásával — megmeneküljetek a garasos sorssal járó keservektől. Többes számot használtam, mert igen sokan ezt hirdetjük, de tőletek is várunk — miattatok — valamiféle honorálást. Legyetek bátrak, ne ijedjetek meg saját árnyékotoktól, keressétek meg azokat, akik meghallgatják kívánságaitokat. Ketrin, te amiatt szorongtál, hogy kész cikkeid lassan publikálódnak. Magad gyötörted, pedig csak szólnod kell, s máris szolgálunk a medicinával. Nem vagyok vonalas, de örvendezek, hogy ez hazai programmá válik, de azt a jelképes kardot akkor sem kell, szabad letennetek. Néha panaszkodtok, lelkiztek. Szívesen hallgatom, már csak azért is, mert rám — amikor veletek egyidős voltam — nem figyelt senki. Viszonzásként ezegyszer én is megteszem. A magam sztoriját említem, de kor- és sorstársaimra is jellemző. Azokra, akik felkarolásotokat nem erényként tartják számon, hanem egyetlen érdemleges, kötelességként megszabott viselkedésmódnak. Zár a lap, befejeződik a szerkesztés. Kiürülnek a szobák. A csend telepszik körém, a képességek szerint maradéktalanul végzett munka kellemesen zsongító tudata. Ám orozva közelít a magány is. Mondd Aladár, Ketrin — hadd ne folytassam a nevek felsorolását —, nem gondoltatok arra, hogy csak egyszer megvártok, s megkérditek: — Meghívhatom kávéra, üdítőre ...? Arról is faggathatnátok: — Kemény hajtás volt? Akadtak problémái, kételyei? Félre ne értsetek, nem sóvárgom, csak hiszek abban, hogy a jó visszasugárzik, s együtt, egyfelé menetelünk. Mindegy, legördül a függöny. Kialszanak a lámpák, némul a színpad, s a rendező magányosan hazamegy. Szerencsére másnap újabb előadás kezdődik, amelyben mindannyian a „világot jelentő deszkákon” vagyunk, s én másokkal együtt gondoskodom arról, hogy nektek is jusson tisztességesen dotált főszerep. Addig is így búcsúzik Tőletek, Maguktól. Pécsi István Helló! Szia! Viszontlátásra! 60
