Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Kriston Béla: Küldetés
vágni, hasítani, lyukasztani és tűzihegeszteni. A második héten megismertette a faragással, a csavarással, a domborítással, az erezéssel, a különféle díszítmények: babérlevél, tölgyfalomb, makk, szőlőlevél, szőlőfűrt, ágak, indák, emberi és állati alakok kialakításával. Fazola Lénárd azt is megláthatta, hogy a fiú milyen ügyesen rajzol. Puszta fejből, emlékezetből nagyszerű rácskapukat, betétrácsokat, lámpatartókat, figurális kapuzatokat tervezett, no meg egy rózsacsokrot, amelyet egynapos távolléte alatt meglepő ügyességgel meg is kovácsolt. A talapzatra a következő szöveget véste: „Édesanyámnak szeretettel... Frigyes”. Bandi, és a többi segédek, inasok el voltak ragadtatva, valamint a hazatérő Lénárd úr is, ha nem is mutatta a fiú előtt. Egy gondolat fogant meg agyában. Az ő vékonypénzű János fiából, úgy tűnik, semmiképpen sem tud kovácsmestert faragni! Messze elkerüli még a műhelyt is! Ez az izmos, szép szál legény azonban minden olyan adottsággal rendelkezik, mellyel talán még az apját felülmúlhatja. Éppen ezért minden igyekezetével azon volt, hogy megszerettesse a fiúval a művészi kovácsmesterséget. Vasárnap délelőtt, szentmise után, végigjárta Frigyessel a városban a saját, és édesapja kovácsmunkáit. Kezdte az ő püspökkerti kapujával, folytatta a megyeháza, a kispréposti palotához készített kapuk, kopogtatók, ablak- és erkélyrácsok megmutatásával. Frigyes el volt ragadtatva: — Lénárd bátyám, kegyelmed vérbeli mester! Ó, ha én így tudnék kovácsolni! ... Egy társaság is megállt, és nézegette Lénárd úr kovácsmunkáit. Egy cilin- deres úr megállapította: — Határozottan ügyes munka! A társaság másik tagja azonban leintette: — Ez semmi a megyeházi kapukhoz képest! Ezt a Lénárd csinálta, azt pedig a bátyja, a Henrik! Az volt a művész a javából! Lénárd úr, megölelve a fiút, elsétálva vele a Fő utcáról letérve, a Piac, és a Czukor utcán át, a Barátok útjára, mondotta: — Hallhattad! Az én munkám, ügyes munka. Így titulálják! Mint ahogyan te is vérbeli mesternek neveztél! Az igazság az, hogy messzeföldön a legjobb, a leghíresebb mester lehetnék, ha édesapád nem hagyta volna itt Eger városában a névjegyét! De ő itt élt előttem, és utolérhetetlen művészetével mindenkit, köztük engem is letaglózott! Elsétáltak a tűző napfényben fürdő vármegyeháza elé. Megálltak a nyitott nagykapu előtt, és szemügyre vették többedmagukkal a kapu feletti félköríves betétrácsot, amelyet Frigyes édesanyja a róla készített gobelinje révén jól ismert. Lénárd úrnak nem kellett méltatni, megtették azt a körülöttük állók, akik közül néhányan látcsővel gyönyörködtek a félköríves kovácsolt remekben, és nem fukarkodtak a dicsérő jelzőkkel: — Csodálatos! — Hát ez valóban remekmű! Egy igazi, fantáziadús, csapongó képzeletű, térbeli művész mesterműve! — áradozott egy krinolinos, széles karimájú, virágdíszes kalapú, középkorú úri dáma. — Vajon a mester maga is tervezte műveit? — kérdezte egy másik hölgy, a társaságukban levő éltesebb úrtól. 14
