Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Kristó Nagy István: Mi a mai?

állást foglalni. (Mért is lenne még opportunista egy hatvanhárom éves öregember, akinek különben is megvan mindene, még a lelki békéje is?) Üj kérdés: nem sértő-e (netán „ellenzéki”) a marxizmusnak munkahipotézisként való kezlése? Ez megintcsak nem érdekel (mert frazeológia), mint ahogy az sem, hogy ezzel valamiféle pragmatizmusba, avagy instrumentalizmusba csúszhatok (ellenőrizendő jó filozófiai kézikönyvben, ámde van ilyen?) az is vagy marxista, vagy pragmatista, instrumentalista, — azaz (mégis?) pozitivista- De ha egy tan (a nyilvánvaló tényekkel szembe nem kerülve, sőt a tényekből kiindulva) helyes, hasznos, célravezető eljárást, életvitelt tesz lehetővé, mind az egyes embernek, mind a társadalom nagy többségének, elvben egészének számára, s a gyakorlat próbáján megállja a helyét, akkor fi- lozófiailag, társadalmilag, történelmileg is igaznak, helyesnek kell tekintenünk.

Ilyen-e a marxizmus? Nincs-e nyomor még a szocialista országokban nálunk is, van-e teljes szólási, gyülekezési, sajtószabadság? Válaszaink semmi esetre nem megnyugtatóak, ámde nem megnyugodni akarunk, hanem tovább haladni, a haladás pedig (épp gyakorlatilag) vitathatatlan. „Vannak még hibák” — mondjuk megint ironikusan; „hogyne lennének” — válaszoljuk komolyan: oly fiatal még ez az új rend, különben is elmaradott, demokratikus hagyományokkal soha nem élt szegény országokban jött létre, ellenséges környezetben, háborús fenyegetés közepette (a fenyegetésből az akkor még egyedül szocialista szovjet államnak nem egészen két évtized jutott, a többi nem is fenyegetés volt, hanem kemény fegyveres harc: előbb intervenció, polgárháború, aztán honvédő háború, húszmillió szovjet áldozattal és iszonyatos anyagi pusztítással, s közben is sztálini uralommal, ami korántsem volt „ideális” s amit megint az orosz történeti hagyományok — (így a mélyen meggyökerezett bizánci életszemlélet —) tették egyáltalán lehetővé. A szocializmus ennek ellenére (j ól-rosszul) funkcionált, nálunk is, még a Rákosi-időkben is. Hát még ha (már akkor) jól csináljuk, és ráadásul nemcsak itt, hanem az egész világon ...

Ezzel persze utópistává leszünk, de hiszen a társadalmi fejlődés eszmei végiggondolása mindaddig utópia, míg — a tudományos elemzés folytatásaként — gyakorlatilag nem realizálódik. Hitkérdés lenne tehát? Korántsem. Az elemzésé és a politikai realizálásé (felvilágosításé, harcé, szervezésé).

Szóval, ez az egyik aspektusa annak, ami mai: a társadalmi, a politikai, konkrétan a mi esetünkben a szocializmusé. És akár tetszik, akár nem, korunkban minden politikai kérdés (tehát gazdasági, ideológiai is). Ezt a politikától való csalódott vagy keserű elfordulással, vagy akár valamiféle humánusan apolitikus „zöld” politikával nem lehet negligálni. Aki nem politizál, a helyett mások politizálnak, s még jó (ez a ritkább eset!), ha nem ellenére vagy épp bőrére. Nézegettem a teljesen apolitikusnak tetsző nyugatnémet Bild am Sonntag legutóbbi számát: Európa legpolitikusabb lapja, pedig a német kispolgárnak több információt ad a macskákról, mint a szovjet „fenyegetésről” — mellesleg azt is megteszi, s ezt adja el a politikamentes körítés. Különben a macskadivatban nálunk is van némi politika, és nemcsak a kitűnő musicalra gondolok, amely a század — talán — legnagyobb (noha olykor meglehetősen konzervatív, idealista —, hogy jobboldalit ne mondjak —) amerikai—angol költőjének ártatlan gyermekversei nyomán jött létre. Ám megint csak elkalandoztunk — de mit tegyek, ha a mairól szólva nemcsak az információk — így is kevés — tömegével, hanem az asz- szociációk áradatával is meg kell küzdenem.

19