Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Kapás Dezső: Vereség, 1954

használtak, s tiszta meleg vízzel lemostak.) Tunyogi elvtárs ragaszkodott ahhoz, hogy ne legyen semmiféle külön asztal, ezért Rácz elvtárs odavitette szorosan a kecskelábúakhoz, de hát így méginkább külön asztal maradt, mert drabális formájával nagyon elütött a kedélyes kecskelábúaktól. Elütött azért is, mert a konyhások közül az asztalnál fél egytől háromnegyed kettőig csak anya két fia ült. Teri néni porciózott, Majlikné folyamatosan mosogatott (és ivott), a többi asszony felszolgált. Tunyogi elvtárs javaslatára ugyan sorbanállással kezdődött az ételosztás, de aztán kiderült, hogy az ételtől átforrósodott tányérokkal még futva is alig lehetett az asztalhoz eljutni, többen lerakták tányérukat a földre, ujjúkat rázták — szopogatták, úgyhogy mégiscsak sokkal egyszerűbb volt nagy tálcákon felszolgálni. Azok, akik jobban szerették a hasukat, úgyis odamentek a kondérhez, hogy irányíthassák, mi kerüljön a tányérjukba. Később a repeták már nem olyan forrók, lehet kézben vinni. Berci bácsi kenyeret szelt, sót, cseresznyepaprikát hordott az asztalokhoz, mindeneskedett. Lakatos úr pedig csaposként működött a kishordónál, demizsonok, sörösládák, szódásüvegek, s a jegesdézsa körül. Akik nem szerették a halat, a program szerint szalonnát sütöttek, de Teri néni, miután megtudta, hogy Tunyogi elvtárs felesége sem eszi a halat, hirtelenjében begyújtott a sparhertba (úgyis sütni kellett a két keszeget Piriké elvtársnő fiának), egy nagy lábasra való rizses lecsót csinált, elegendőt tíz személyre. .„Milyen jó, hogy bőven hoztam paprikát, paradicsomot” — mondta Teri néni — „aki kéri, annak még tojást is tudok ráütni az adagjára.”)

Ebéd végére megérkezett Rácz elvtárs meglepetése, a dinnye. Parasztszekér jött, szalmával bélelve, sárgadinnyével rakottan. „Tessék, elvtársak, fogyasszatok” — mondta Rácz elvtárs, s az elvtársak késsel-kanállal nekiláttak a dinnyének. Anyáék gyorsan elmosták a halas tányérokat, hogy azokra lehessen rakni a dinnyeporciókat, de volt húsz lapos tányérjuk is, tartalékban. („Milyen jó, hogy bőven hoztam tányérokat, meg kést, villát is ugyanannyit, mint amennyi kanalat, tik meg azt mondtátok, minek a halpaprikáshoz a késvilla.”) (Berci bácsi továbbfűzte: „Milyen jó, hogy nagy gödröt ástam a szemétnek, így is dugig lesz dinnyehéjjal.” Lakatos úr megtoldotta: „Milyen jó, hogy olyan nagyra ástuk a budigödröt is. Délután nagy fosások lesznek itt, kérem.”)

Egyébként minden olajozottan zajlott (Rácz elvtárs kifejezése), mindössze egyetlen incidens (Rácz elvtárs kifejezése) fordult elő. Bicskei elvtárs vagy túl sokat ivott, vagy túl sok halpaprikást, vagy pedig túl sok dinnyét evett („mind a három” — mondta Lakatos úr), mindenesetre találtak mellette egy pálinkaszagú termoszt, amikor Rácz elvtárs Berci bácsi segítségével lerendezte a dolgot (Rácz elvtárs kifejezése), Bicskei elvtársat elcipelték a töltésen túlra, a bozótosba, visszafelé pedig kerülővel jöttek, mert a kanyaron túl előbb lecsutakolták (Rácz elvtárs kifejezése) a folyóban.

A délutáni meccsközvetítésig még volt jó másfél óra. A két fiú kért egy labdát Rácz elvtárstól, s az árnyékban, fejelni kezdtek. Barna elvtárs bekéredzkedett harmadiknak, úgy, hogy ő lesz egyedül, ellene pedig a két testvér. (Piriké elvtársnő fia odasomfordált, megtették labdaszedőnek. Fejelni nem tudott. Ha feldobta a labdát, vagy nem esett a fejére, vagy ha a fejére esett — mikor gyorsan alászaladt —, akkor a tarkójára esett, fülére, orrára, de ha véletlenül a homlokára is, nem tudott rendesen belebólintani.)

9