Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Margócsy József: A pedagógus és az élet
Az iró észrevételein érdemes meditálni. Vajon milyen akadálya lehetett annak, hogy ez megvalósuljon itt is? Valószínűleg a hiba nemcsak az említett tanácsi apparátusban keresendő, amely ferde szemmel nézte a próbálkozásokat, hanem a helyi sajátosságokat figyelmen kívül hagyó, az egyes részterületekbe belebonyolódó szakemberekben is. Megszívlelendő az a megállapítása is, hogy a jelenleg sok formalizmussal küszködő ifjúsági mozgalom általános és széles körű megújulása fellendíthetné az amatőr művészetet, bár bizonyára sokan akadnak, akik nem értenek egyet a KISZ-re vonatkozó kijelentésével. Az az észrevétele sem alaptalan, hogy a szakszervezetek is jobban kivehetnék részüket ebből a tevékenységből. Mindezek persze csak részletek ... A tudományos értékű publikációval arra törekedett a szerző, hogy felhívja a figyelmet: a nehézségek, a megtorpanások alapvető oka hazánk szervezetlen fejlődésében keresendő. Köztudott, hogy a szocializmus építését olyan országokban kezdték el, amelyekben még nem vált általánossá az árutermelés, a nagyüzemi munkaszervezet, a magas fokú munkamegosztás. Ennek következménye: nálunk igen széles rétegek nem sajátították el a modern élethez, a termeléshez, a technikához szükséges ismereteket, Vitányi szavával élve a szervezettséget. At. életmódot az átmenetiség, a meg nem állapodottság jellemzi: a feudális paraszti a polgári gondolkozásmódon jórészt túljutottunk ugyan, de még nem válj a mindenki magáénak a szocialistát. Ez vonatkozik a világképre és a világnézetre, ez hatja át a közösséghez való viszony alakulását. Mindezt a hazai közművelődés egyik legava- totabb szakembere állítja, ahogy azt is, hogy szükség lenne a kultúra olyan új reneszánszára, amely része az egész népre és az egész művelődésre kiterjedő megújulásnak. Szenvedélyes stílusában nem öncélúan kardoskodik az ügy mellett, hanem azért, mert hazánkban nagyon sok helyen ezt a területet afféle járulékos témának tekintik, pedig ez kulcskérdés. Szerinte — s ezt vitathatja-e bárki? — nem abból kell kiindulni, hogy mennyi pénz kell a kultúrára, hanem abból, mennyi kultúra kell a pénzhez, tehát a meglévő erőforrások ésszerű hasznosításához, gazdasági előrelépésünkhöz. A vitairat legnagyobb erénye, hogy — bár részletkérdésekben polémiába szállhat vele az olvasó — összességében aligha vitatható logikája és végső következtetése. Talán a pénzügyi tárcát is meggyőzi: érdemes többet áldozni a művelődésre. Homa János Margócsy József: A pedagógus és az élet E cim mögött egy gazdag tapasztalati anyaggal rendelkező pedagógus gondolatai húzódnak meg. Margócsy József ugyanis — a bevezetőben tett bemutatkozása szerint — magyar — francia szakos tanár, oklevelét az Eötvös Kollégium tagjaként 1942- ben kapta meg. Tanított általános és középiskolában, tíz évig szakfelügyelő volt, majd 1962-ben a Bessenyei György Tanárképző Főiskolára került. Volt tehát alkalma megismerni a pedagógussors szépségét, örömét, gondját, árnyoldalát. Arra vállalkozott, hogy a nevelői hivatásról felvetődött kérdéseket közreadja és az érdeklődő olvasót a téma továbbgondolásra ösztönözze. A „Bevezető gondolatok” fejezetben megfogalmazott ilyen célját véleményem szerint jól megoldja a szerző. Szerkezetét tekintve nyolc fejezetet ölel fel e könyv. Gondolatait úgy tárja elénk, hogy őszinte, felelősségteljes hangvételével együttgondolkodásra késztet. Az első részben a pedagóguspálya választásának indítékait vizsgálja. Elsősorban a ’’szakmai tekintélyek”, a ’’tanári egyéniségek” meghatározó szerepére hívja fel a figyelmet. Szomorú tényként regisztrálja, hogy a pályaalkalmasság vizsgálatára a felvételi vizsgák jelenlegi rendszere nem ad lehetőséget. Szemé92
